1 Végigjátszás: 70807 Metalbeard's Duel

A kisebb kényszerszünet miatt némi törést szenvedett ugyan a folyamatosság látszata, de a lassan Kalóz Kéthónappá önmagát kinőni igyekvő szériánk még kitart. Teszi ezt annál is inkább, mert még úgy a friss készletekből, mint az elmúlt évek egyéb, vonatkozó darabjaiból is van mit átnézni, s amit lehet, meg is vizsgáljuk. Ma például Fémszakáll, a LEGO-Kaland című film mecha-léptékű tákolmány-szereplője kap helyet lapjainkon, méghozzá önmagához mérhető mikromenedzserrel hadakozva. (Talán nem lövök le nagy poént, ha már most kijelentem: sem értelmét, sem értékét nem látom ezeknek a fekete kockáknak, melyekkel az egész szériát elárasztották. Persze, láttam a filmet, és az is tele volt ilyenekkel, de ez még rosszabb, mint az ezredik dzsexperó vagy lónréndzser.


Statisztika
Ár: 9.340,-..13.087,- (11.990,-)
Téma: The LEGO Movie
Kockaszám: 412 db
Kiadás éve: 2014
Minifig: 3 fő, akik közül persze egy szem kalóz nem akad
Egyéb "élő"lények: Fémszakáll tartozék cápája és papagája/sólyma
Építmények: 2 db (Fémszakáll és a mikromenedzser)
Doboz: SW licenszfényt meg sem közelítő, de a normál vonulatnál csicsázottabb, kis híján négyzetes darab, kellő merevségű kartonból, hátul minimális akcióval, kissé ódivatú módon de stílusosan, celluloidot imitáló körítéssel.
 
kinek van bornyasztóbb lábfeje?

7 Végigjátszás: 4195 Queen Anne's Revenge - 2. rész

Remélhetőleg elég hamar jelentkezem a folytatással, ami a  licenszelt, vörös vitorlás kalózhajót illeti. Ott folytatom, ahol az előzőt abbahagytam, így még mindig az első útmutató füzetnél tartunk, annak is az utolsó "bekezdésénél". Mivel a hajótest kész, a hátsó, díszes traktusnak esünk majd neki, végül felvitorlázzuk az egészet.

csak emlékeztetőül - ez a hajó innen jött

Az első olyan tasak következik, mely vaskosabbnak mondható, s bár ez nyilvánvalóan a díszítőerő rovására történt, azért örvendek. Amint látható, ez egy komor részlet lesz, de hát maga a járgány sem móka, s kacagás céljából rótta a vizeket a filmben.


7 Végigjátszás: 4195 Queen Anne's Revenge - 1. rész

Zoli kalózos-hajós összefoglalói (ITT és ITT) fényesen megvilágíthatták mindenki számára, hogy a LEGO már jópár mutatós hajó kiadásán van túl, ám nevezett egyetlen eme témában eszközölt végigjátszásán kívül eleddig nem nyújtottunk ilyen jellegű tájékoztatást. Itt az idő - na és a Kalóz Hónap - hogy ezen változtassunk. Tekintve, hogy építgethető állapotban lévő járművet akartam elővenni, így több lehetőség kihullott, de ami maradt is megér egy-egy hosszabb megemlékezést. Mai választásom a dzsexperós Disney-filmsorozat negyedik részében feltűnt Anna Királynő Bosszúja nevezetű lélekvesztő erősen kifényezett utánzatára esett, remélem, nem feleslegesen. Amint azt megszokhattuk ilyen esetekben, a leképezés jóval letisztultabb, mint a forrás, ami egyrészt érthetetlen számomra, másrészt meg nem biztos, hogy játék szempontjából ez rossz.

szép nagy doboz, vonzó képpel...

Csak hozzávetésül, ez az "eredeti":

via Wikipedia

1 Kalóz Húsvét

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Frohe Ostern!
                     Happy Easter!                           
                           Joyeuses Pâques!


A Blog szerzői a Kalóz Hónap szereplőivel egyetemben minden kedves Olvasónak kellemes ünneplést kívánnak!

csak úgy kalózosan, de azért kinek kinek kedve szerint...

3 Végigjátszás: 70411 Treasure Island

Ha már Kalóz Hónap, hát nézzünk az idei szettek közül egy kalózok által védett objektumot is! Minő szerencse, hogy ez épp a következő számot viseli a sorban, így senkinek nem érdemes panaszkodni, ez van és punktum! Néhány "kötelező" állatka itt is előfordítja magát, így lesz papagájunk és krokodilunk is, hacsak pillantásom nem csal meg. Ami viszont egészen bizonyos, az az, hogy a katonák bástyája ellen intézett reménytelen támadás után ma egy ugyanilyen mértékben megkérdőjelezhető értelmű, ám ezúttal egy katona által elkövetett attakot vehetünk szemügyre. Méretét tekintve is rokonságban van az említett ellenfél szettel, így külön érdekes lesz ebbe is bepillantani.

Tarzan lenni éhes... krokodil lenni kövér...


Statisztika
Ár: 4.740,-..6.990,- (5.990,-)
Téma: Pirates
Kockaszám: 181 db
Kiadás éve: 2015
Minifig: 3 fő, két kalóz (közülük az egyik női figura), és egy katona
Egyéb élőlények: 2 db, egy dumagép papagáj, és egy fogcsattogtató krokodil képében
Építmények: 1 db + 2 úszó alkalmatosság (csónak és dézsa)
Doboz: hozza a múltkori szett adottságait, ami pont nem csoda, hiszen az elemszám nagyon hasonló, az ár meg pontosan annyi, mint a bástyás szett esetében. Szimpla kartontégla, ami hozza az alapjellemzőket. Hátul - az említetten nem beszerzett - 70409 is szerepel, mint ajánlott tétel, de egy kis játékötletet is találhatunk.

3 LEGO Pirates hajók rövid története – II. rész – A katonai hajók

Kalóz Hónap van az oldalon. A sok-sok kapcsolódó végigjátszás mellé, időről-időre jelentkezünk néhány összefoglaló írással is. Ezúttal ismét egy efféle poszttal bővül a Kockageneráció Blog.

A 2015-ös esztendő egyik pozitív meglepetése volt, hogy a LEGO cég pár év szünet után ismét csatába küldte az egyik legsikeresebb történelmi témájának, a Pirates vonalnak a szereplőit. A kalózok és az ellenük bevetett katonák továbbra is a trópusi szigetcsoportokon, és az azokat övező határtalan óceánokon vívhatták végeláthatatlan harcukat. Az idei év a katonai csoportnak (még) nem adott megfelelő fegyvert a tengeri hadviseléshez, de szerencsére, korábban azért gondoltak rájuk is. (Bízok benne, hogy ha jövőre is folytatódik ez a tematika, akkor a Pirates III. keretében a katonák is kaphatnak egy új vitorlást, aminek a segítségével majd felvehetik a versenyt az idei év kalózlobogók alatt kifutott hajójával, a 70413-as „The Brick Bounty”-val.)

Legutóbb, a Pirates hajók rövid történetének I. részében a kalózvitorlásoké volt a főszerep, így most már éppen ideje, hogy tovább bővítsük minisorozatunkat, és folytassuk az ismerkedést, ám ezúttal a katonai hajókon a sor!

A lehetőségekhez mérten igyekszünk megmutatni minden birodalmi vitorlást, de ezúttal csak a Pirates vonal termékei lesznek ebben a felsorolásban. (A hajók válogatásánál a minimálisan elvárt elemszám a 100 darab volt. Mivel jóval kevesebb készlet vesz részt ebben, mint a sorozat első fejezetében, ezért egy-egy szettről több képet is közzéteszünk.)