2 Reggeli kávé mellé: Ahoy there Matey!

Címadó köszöntésünk a Kalóz Hónap jegyében készült, s mint ilyen, jól rávilágít, hogy még nincs vége a falábú, kampókezű és ésszel, ész nélkül szemet takaró fickók legós életét taglaló sorozatunknak. A mai napon, ahogy az egy könnyed feketézés mellé illik, kissé lazábbra vesszük a figurát, és egy-két, talán kevésbé ismert momentumot igyekszünk elővenni a bő huszonéves LEGO kalóz-történelemből.

Tudjátok-e például, hol jelent meg az alábbi kép? Természetesen nyomdai anyagra gondoljatok! (Egyébként ezeket a szépen felépített, hozzáillő körítéssel (itt a felhős égbolt, a tenger és a szikla) ellátott életképeket hogy én mennyire kedveltem...)

via peeron

Nos, aki kitalálta/tudta, hova való, annak őszinte gratulációm, a többieknek pedig elárulom: ez a 6255-ös szám alatt napvilágot látott - méghozzá nem is legós külalakú, hanem "hagyományos", de értelemszerűen a témával szoros kapcsolatot ápoló - képregény hátoldala, 1989-ből. Ízelítőül íme 2 oldal, de aki az egészet szeretné végigböngészni, annak érdemes ellátogatni pl. a Peeron oldalára.


Nagyon helyesen adtak hozzá minifigeket is, mégpedig a vonatkozó képregénnyel kapcsolatba hozható két kalózt, egy fejkendős ifjoncot, és egy kalapos "öreg rókát".

via Rebrickable

Ha már nyomtatott anyagról, és haramiákról van szó, a szerencsejátékok leghordózhatóbbikáról, a kártyáról is emlékezzünk meg. A Pirates II alkalmából ki is adott a LEGO egy pakli franciakártyát, jellegzetes figurák tömkelegével. Megvan ez valakinek? Ha netán igen, kérünk szépen egy pár szavas megemlékezést a beszerzés kalandos módjáról, és esetleg egy kis ömlengést arról, milyen jó is (volt/van/lesz) játszani egy ilyen paklival!

via Brickset
 
Kúlságokról szólva nem mehetünk el a 2013 szeptemberi "Monthly Mini Build" keretében elkövetett majdnem-miniland-kapitány


és párja, a kaliforniai Legolandból származó 2006-os "tényleg-miniland" kalóz épített korpusza mellett, melyek egyaránt jópofák, de azért a legolandes simán veri a másikat - talán nem véletlenül. A képek a Rebrickable oldaláról valók.


A fenti darabból az épített papagáj számomra a No. 1., és ennek folyományakánt megemlékezem a mostani Juniors szerepét betöltő Bricks and More téma 6192 számú kalózkodós szettjéről 2009-ből, melyben a jellegzetesen kalózkíséretként aposztrofált madárka szintén kockákból képződött. Vidám kis készlet ez. Minimális speciális alkatrész, egy-két nevelő célzatú építési technika, és hengeres elemből álmodott ágyúk - fogunk még ilyet látni, azt hiszem!

via Brickset

Végül, de nem utolsó sorban, emlékezzünk meg a Games széria játék-a-játékban alapon működő kalózos darabjáról is, mivel kicsi a valószínűsége, hogy ettől bővebben kielemezzük oldalainkon. 2010-ben látott napvilágot.



Mai utolsó hivatkozásunk egy igen jópofa vitorlást tartalmaz, négy (!!!) pallóval, a hatékonyabb vízbetaszítás érdekében. A pici figurák kinek tetszenek, kinek nem, de erre a feladatra tökéletesek. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy azok a szürke elemek sziklák, vagy cápauszonyok? Azt hiszem, nagyon nem mindegy!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis összefoglaló; ezek feléről nem is tudtam.
    Az indító kép pedig csodálatos, ez van olyan szép, hogy még poszterként is elfogadnám. Korábban már beszéltünk róla, de továbbra is áll: Miért nem készítenek manapság is hasonlóan igényes katalógusfotókat mint 20-25 éve? Ha akkor meg tudták csinálni, akkor ma ez elvileg még egyszerűbben menne.

    VálaszTörlés
  2. Emlékszem,maga a kép mint katalóguskép megvolt (illetve pár éve újra "megvan) mivel a gyerekkori példányt rongyosra nézegettem :-D Mekkora ,, menő" gyerek volt ,akinek birtokolt kalózos készletet még a téma életének hajnalán :-)

    VálaszTörlés