0 Mindentbele Ádvent - 7.nap

Ma akkor bronzvasárnap van? Szerintem igen, de az ilyen vallási- csillagászati- és egyéb, kibogozhatatlan alapokon nyugvó nap-meghatározások sosem tartoztak erősségeim közé. Ezen felbuzdulva inkább azt nézem, hogy az első hetet ma zárjuk, s erre megint jár valami jó és szép LEGOéktól. Ha mégsem, akkor jajj nekünk. Heti zárásként SW témában fegyvert kapunk, amin nem pörgött fel adrenalinszintem.


Halványan, de látszanak a pöttylövő darabjai a zacskón keresztül is.



róla van szó...

A "láthatatlan alátámasztás fontos részlet, azt már az előző fegyvernél is jeleznem kellett volna. A többi számomra egy halom kesentyű,  különösebb haszon nélkül.


A Friends témázgat egy kicsit házon belül is, úgy látom. Asztal ez, vagy ágy?


Viszonylag nagy a tasak, van benne anyag, ami akár jó is lehet.


Na jó, legyen asztal. Szerintem fantáziátlan, és Friends-telen, nem tudom mire vélni.


Stephanie és Mia végre összefutottak, s már szervezkednek is egy kis pihengetés érdekében. A szülők féltett nagyasztalát vonszolták a szoba közepére, s rá dúsan hímzett abroszt helyeztek, hadd legyen mit takarítani az ünnepek után.


A City naptár hozadéka így elsőre Stephanie ablakából merít, de nézzük meg közelebbről is.


A tasak jókora, alig bírtam kibányászni rejtekéből. Hirtelen csak a tégla-elemeken időzik el pillantásom, míg a többi rész nem túl érdekfeszítő.


Csak nem ádventi koszorút rakott valaki az ablakba? Szerintem igen, s ez azt jelenti, hogy a siserehad vélhetően érdeklődve fogja szemlélni az eseményeket.

két tartalék - köszönjük!

Jocó - pillanatnyi elfoglaltság híján - befalt még egy pitét, ivott két kakaót, megleste a postást, és még a hóemberen is igazított kicsit, majd unalmában elkezdett házról házra járva bekukucskálni az ablakokon, hogy idén vajh' milyen adventi koszorúkat készítettek az ismerősök.


Ez a nap nem a nagy jóságok napja. Maradok annál, hogy kockailag értékeljem a versenygyőztest, mely így a City berkeiből került ki. Nektek más a véleményetek? Kommenteljetek nyugodtan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése