0 Végigjátszás (alternatívákkal): 6927 All-Terrain Vehicle (1981)

Ma egy simán terepjárónak titulált, de számomra inkább állomás-hordozónak látott űrbéli járművel ismerkedhetünk meg a fehér-kék korszakból. Már a dobozképről látszik, hogy az induló évjárat elképzeléseit még tovább akarják vinni, de már újítani is akarnak, némi modernizálóba hajló részlet becsempészésével, és hát az egész alapötlet újdonságával. Ezt a szettet nagyjából a többi, gyűjteményes darabbal egy időben szereztem be, ám nem a gyűjtemény tagjaként, mellyel összefüggésben az egyszer történt összeépítés nem emlegethető fel, azaz kissé kopottabb a többiektől.

via Ray-Traced Lego Mania

Téma
"Terjeszkedni csakis mobilizálással lehet" - volt az úttörők állandó gondolata, midőn is azt tapasztalták, hogy űrbázist építeni eszetlenül drága, és kiszolgáló képessége csak további kincstárnyi összegek beleölésével növelhető kellően. Ezen alapötletre bazírozva hozták létre az x27 ATV-t, mely kisebb kiszolgáló egységek biztonságos szállításáért, telepítésért lett felelős, s egész a második berilliumláz lecsengéséig számos kolóniának nyújtott hathatós segítséget. Ezen felbuzdulva, lelkes fejlesztők egész családnyi alternatív eszközt dolgoztak ki az igények kielégítésére, így kutató, felderítő, és kommunikációs célokra kihegyezett változatok is születtek az évtizedek során.

Statisztika 
BL ár (használt): 6.400,-..18.900,- (10.900,- forintért akadtam rá dobozostul, míg a BL-en az első dobozos 14.100,- pillanatnyi áron van kínálgatva)
BL ár (új): 61.300,-..70.800,- (ez egyre feljebb megy...)
Kockaszám: 162/167 db (a forrástól függően)
Minifig: 2 fő, egyikük fehér, másikuk piros szkafanderben
Alternatívák: 3 db, összeépített állapotban fotografálva
Doboz: bő arasznyi tégla, USA-fazonú, Legoland szalaggal és elemszám-jelöléssel az előlapon, fiókszerűen kihúzható tálcával (de jó is az!), az élen a hivatalos megnevezéssel, az alternatívák képeivel pedig a hátoldalon.

kicsit már megrogyott szegény


dúsnak tetsző hátoldal, de csak 3 alternatíva

Alapkészlet
Már 160 darab fölött járunk, az útmutató viszont még mindig egy lapos leporelló. "Ye Olde Good Times"... Összesen 23 lépésben minden összeáll.



Van másik papíranyag is, nevezetesen egy reklámfüzet, telis-tele jó öreg CS-készletekkel, komplett űrvárossal.


Az eladó igen mély legóhívő vala, oly mértékben védte az alkatrészeket. Meghajlok nagysága előtt, még akkor is, ha itt-ott kopásnyomok láthatóak egyes elemeken.


Máshogy nehéz lenne építkezni, ezért kibontottam a tasakokat, mely így a lenti összképet produkálta.


A CS-szkafanderek már senkinek nem lehetnek ismeretlenek, így csak annyit jegyzek meg, hogy a sisak '81-ben még vékony állvédővel készült, mely igen könnyen el tudott pattanni. Ennek vizuális megörökítése Benny kék figurája a törött rész gyári utánzatával, illetve az igen kopóképes arany embléma másolatával.

fehérke emblémája már kissé megviselt

CS-világban szokatlanul, fekete-fehér, enyhén Technic-orientált módon kezdődik az építés. Mi lesz ebből? Valami biztosan, csak most még furán hat.


Már a kék, fejreállított szélvédő beépítése is előhozza a Space-hangulatot, aztán a létrák, fúvókák és nyomott elemek csak emelik azt.


nyitom-zárom

itt még űrhajó is válhatna belőle

Nos, ez igen gyors volt. A mindenjárónak titulált állomás-hordozó kész. Remélem, hasznos darab lesz!


Maga a hordozandó miniállomás jórészt rengeteg kezelőszervből, és kék keretes sárga üvegű ablakokból áll, és egy űrhajósnak van benne hely. Kívül nyíllal és emblémával tűzdelt 1x2 kockák emelik a hangulatot, míg a tető egy felnyitható sárga üveg elem, ami a korábbi évek emlékezetes elemfajtája több szettből.


lesz itt mit nyomkodni, hogy minden klappoljon...


ragyogó, és elég

Már csak lábak kellenek, hogy bármilyen terepen elhelyezhető legyen, s jön a poén: sima ülésbe nem férnek a minifigek, ha palack malackodik a hátukon. Sima ügy viszont a megoldás: kapja a hasára a jóember a luftot, s máris dolgozhat.




Így, hogy mindkettő elkészült, már kezelésbe vehetjük őket, mint egység, melyhez kétség nem fér.



ki van ez számolva - bezár, rögzít


Még nem említettem, de alább bemutatom, hogy a járműbe illesztés alkalmából a talpak egy lapnyi magasságba emelkednek.

- jó, még egy kicsit előre!

Alternatívák
Három a magyar igazság! Ennek fényében három hátoldali alternatívával gazdálkodhatunk, melyek hasznos vagy haszontalan mibenlétéről a kiokoskodást követő építkezés, majd a kész modell kipróbálása során győződhetünk meg. Hiányérzetek előfordulása, így a későbbi ujjmenés(ek) elkövetése garantált.

B-modell: Rádiókommunikációs Holdjáró Modul

Némi köztes lépést is mellékelek ehhez az egyszerűnek tűnő, a képből viszont helyenként nehezen visszafejthető modellből, hátha van olvasó, akit ez is érdekel.


Nehéz volt eldönteni, hogy a létrákat az alvázhoz, vagy a karosszériához rögzítsem-e inkább, mielőtt a két felet összeállítom. Néhány próbálkozás után aztán rájöttem, hogy a kerekeket érdemes utólag berakni.


Az így született, tipróláncosnak tűnő, magas építésű szerkezet sokban hasonlít az akkori, földi szemmel furcsán batárnak tűnő roverekre. (sőt nem zárnám ki, hogy rokoni vonás a maiakkal is fennáll)

szokatlan, de nekem tetszetős fazon


C-modell: Mobil Interplanetáris Kapcsolattaró Egység

Ha valaki szeretne sokat szöszölni, bátran vágjon bele ennek a járgánynak az építésébe. Én vagy háromszor nekiszaladtam az orr-résznek, mire sikerült kipofásítani. Többórás molyolás garantálva. Na persze csakis dobozképről tessék dolgozni!


bizony, üvegaljú a drága!


persze ez lehet légvédelmi tüzérség is...

D-modell: Nagysebességű Mobil Kutatóközpont, Szaglász-egységgel

A csodás kék-sárga üvegkabin igen megkapó részlete az utolsó hivatalosságnak, és gyermekkori űrfantáziáim egyike-másika is visszaköszön az építményen, így talán nem véletlen, hogy ezt a modellt is igen megkedveltem.


szimm-szimm...

A készletet végigkíséri a talán túlzónak is mondható szögletesség, a kecsesség szinte teljes hiánya, mégis - a maga enyhén bumszli bájával - kellemes játszadozásra ad lehetőséget eme utolsó variáció is.



Ujjmenés
A hivatalos darabok kivitelezése ma minden egyes alkalommal hiányérzettel itatott át, ami ujjmenéshez vezetett. Így történt, hogy a három alternatív modell mindegyikéhez alkottam valamit, továbbá összetákoltam egy koncepciójárgányt is, csak úgy, az alkatrészekkel való kísérletezés érdekében.

E-modell: Kis Vezérlőközpont

A tipróláncos kivitelre emlékeztető rádiókommunikációs holdjáró elengedhetetlen párja e földi, kis méreténél fogva könnyen mobilizálható állomás.



A B- és E-modellek együtt is megszemlélhetők, ha már párok lettek.


F-modell: Programozható Űrbázis-takarító Jármű

A Mobil Interplanetáris Kapcsolattaró Egység mellett is sok felhasználatlan darabka lifegett. Ezek összetétele furmányos jármű vizionálásáért lett felelős, melyet össze is raktam. Az asztalka-szerű lábakból kerekek, a csuklókból fogókarok lettek. Íme:



külső programozás is megengedett...


Együtt a gyári, és a maszek...



G-modell: CS-kantin

A szimat-modellhez fura kupac maradt, de ezt a problémát egy hiánypótló kantinnal sikerült áthidalni.

még egy CS Soda Pop mehet?



H-modell: Koncepciójárgány

Végül szerettem volna egy kicsit kísérletezni az elemekkel, hiszen rengeteg érdekesnek mondható darab van a szettben. Így született meg az Omega-mag köré épülő antigravitációs meghajtású felderítő mindentbele-modellje. Csak rakosgattam az elemeket, és próbáltam szokatlan kapcsolatokat létrehozni. Hogy ez mennyire sikerült, mindenki döntse el maga, én inkább elmondom, hogy igen jó móka volt, és ismét csak meggyőzött róla, hogy maga a kísérletezgetés legalább olyan élvezetes, mint egy szép modell megépítése, egy régen áhított gyári szett beszerzése és megépítése után a szívmelengető szemlélgetés ésatöbbi ésatöbbi.




Értékelés

Ötlet: 4/5
A régiből való kitörés ígérete, és egyben a beválthoz való ragaszkodás utánérzete hatja át ezt a készletet. Teljesen egyedi darab, épp ezért akár vitázni is lehetne rajta, hogy ez jó-e vagy sem, de én úgy érzem, egy kis továbbgondolást még érdemes lett volna belefeccölni a későbbi években, mert nem egy elvetendő készlet volt ez.
 
Alternatívák: 4,5/5
3 alternatíva jár ehhez a szetthez, ráadásul mind más-és más funkciójú, nincs az embernek ötlettelenség-érzülete, ahogy végignéz rajtuk. Én egyedül az első modell kissé nehézkes megépítése miatt vonok le fél pontot, egyébként roppant elégedett vagyok a felhozatallal.
 
Kockák és doboz: 5/5
Elég szép mennyiségről van már szó, hisz nem fér el egy marékban, rengeteg az érdekes darab, sok a festett, az üvegelemek menőek, a fiókos doboz meg szintén jópontot érdemel.
Továbbgondolhatóság: 4/5
Szerintem könnyedén továbbgondolható, ha a földi kötöttségektől nem akarunk nagyon elszakadni, és alkalmazkodunk az elemkínálatból fakadó szögletes érzülethez. Kisebb akadályok persze könnyen felmerülhetnek, mint az kísérletezésem során is kiderült, ezért csökkent a pontszám.

Élmény/játszhatóság: 5/5
Kevés rokona van a CS-sorozatban, ennek ellenére bárhova integrálható, kiválóan kezelhető, stabil építményeket kapunk, így az élmény garantált.

Összegzés: 22,5/25
Egyedi darab létére nem esett a szélsőséges pontozás vermébe, így nem is agyonmaximált (jó, azért adtam szépen), és nem is alulpontozott a drága. Jó ez így, s ha valakinek túlzónak tűnik az adott pontszám, a szubjektív értékítéletem miatt vonjon le nyugodtan pár pontot...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése