0 Csütörtöki Csapongás, avagy ABC-özön - 1. rész

Szeptember 30. éjfél volt a határidő, hogy minden résztvevő megküldje alkotásait a LEGO-nak, s az alkotók egy jó részének titkolózó kedve ki is tartott eddig. Tegnaptól viszont egyre-másra jelennek meg az alkotások a nyilvános csatornákon is, így leginkább a két érintett oldalon, azaz a Rebrickable.com-on és az Eurobricks Town fórumán. Lustábbaknak összefoglaltam, milyen alkotások is születtek. Bogarásszatok, és értékeljétek, kinek mennyire sikerült elkapni a kiírás lényegét, jelesül a City-vonalba illeszthetőséget, a játszhatóságot, illetve a 7-10 éves korosztály által való megépíthetőséget. Ha meg bírtok birkózni a blogger kommentelési nehézségeivel, akkor örömmel várom hozzászólásaitokat alant.


Négy altéma került terítékre így azokat külön posztokban tárgyalom majd, hogy ne legyen túl terjengős egy-egy. Kezdjük mindjárt a nem tudom minek nevezzem témával. Ehhez mindenesetre egy autómentő és egy közvilágítás-reparáló tartozik. Előbbi megvan, és meg kell mondjam, szenvedés belőle normális alternatívát építeni. A narancssárga sem néz ki túl biztatóan, így külön figyelmet szenteltem ezeknek, vajh' mások hogyan boldogulnak velük.
60056 alternatívák


"Mobile Crane" (Bob de Quatre) - jópofa daruskocsi, némi emlékkel az eredetiből, de megfelelően átépítve, hogy ne lehessen összekeverni a kettőt.


"Sport Car" (Bob de Quatre) - kicsit nyögvenyelős sportautó, és szállításához brutális utánfutó. Nem csodálkozom a furán ható építményeken, hisz amint már jeleztem, nekem is idegesítően alternatívázhatatlan volt e szett.


"Garage" (Simon S.) - jópofa automobil - bár készítője jelezte, hogy az egészet a tető tartja össze, kínszenvedés összerakni, folyton széthullik. Sajnos a többi részletről is visszafogottan nyilatkozott az alkotó, bár a részletek és az összkép egész jó.


60054 alternatívák

"4x4 UTE" (Legonardo) - Ez a verzió engem nem igazán ragadott meg, túlságosan hajaz az eredetire. Nyilván szerepe van benne a szűkös, specializált alkatrészbázisnak.



"Repair Tractor" (almostgiants) - jópofa fazon, bár nekem inkább tűnik nagy puttonyú fűnyíró traktornak. Üdítően más, mint az eredeti, és még a kerekei sem otrombák így.


"Repair Racer" (almostgiants) - koncepciójárgánynak okés, de mi ez? - kérdem én. Mondjuk automata guruló szaglásznak betudható.


"Repair Bot" (almostgiants) - na, ez a legdurvább. Először azt hittem, hogy atombomba-álló gúnyába bújt tűzszerész. Megnevettetett, az biztos, de hogy City lenne?

További alkotások is születtek, ám azokat egyelőre nem tették nyilvánossá, így most csak szóban:
Megvannak a képek, beillesztettem:

"Ooops!" (Yatkuu) - ez egy sportautó, ami éppen piroson hajt át, és a bedobozolt kamera lekapja. Szegény autó kicsit nevetséges az irdatlan kerekekkel, de aranyos a beállítás.


"Traffic Control" (Yatkuu) - ez egy "világító" terelőnyíllal és hatalmas energia-elnyelő ütközővel ellátott jármű. A kíván célra kicsi, mert egy személyautó is elsodorná a pályán, de nagyon jól visszaadja a forrásként figyelembe vett tgk-n tapasztalt funkciókat. Az ok itt is a csekély anyagmennyiség, viszont most ötletességgel párosítva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése