4 Reggeli kávé mellé: 192 Policemen

A Homemaker figurák 40. évfordulóját ünnepeltük nemrégiben, így adta magát az ötlet, hogy egy kicsit bővebben is megemlékezzünk ezekről a maxifigekről, melyek számomra felettébb emlékezetesek, s kiket jócskán kedvelek. Hétfő reggelre természetesen egy csöppséget választottam, jóllehet az óriásszettek akkoriban nemigen dívtak, ám így is több kategóriába volt sorolható a választék. Alternatívázni ebből a csomagból kissé nehezebbnek tűnik, ám már a kissé bővebb szettek is - melyekből a későbbiekben még igyekszem lapjainkon szemezgetni - valódi kincsesbányái voltak a fantáziadúsabb lurkóknak a vonatkozó időszakban.

Alapok

Neve: Policemen

Témakör: Building Set with People
Kiadás éve: 1977
Kockaszám: 86

BL-en 5.550,- forinttól indul és 10.000,-ig tart a használt, míg az újért nem átallanak 24.400..55.500,- forintnyi összegeket kérni. Én doboztalanul 3.600,- forintnak megfelelő pénzért csíptem meg egy kisebb gyűjtemény tagjaként. Elégedett vagyok ily módon többszörösen is, hisz' relatíve jó áron, príma minőséget sikerült kapnom.

Építés

A bontás esetemben a zacskóból való kiöntést ölelte fel, melynek nyomán fekete-fehérbe fordult az asztal színezete. Nosza, kis rendezkedés, és máris áttekinthető a dolog.

a rend rendes őrei rendezett sorokban várnak
Úgy látszik, genetikailag kötelező a minifig-összerakással kezdeni, hiszen már a maxi-ősöknél is így volt.

komoly szolgálati lőfegyver

nem bírtam megállni...

magasság belövése folyamatban


kész

Egyszerű választékból viszonylag egyszerű építkezéssel jutunk el egy-kettőre a végeredményhez.



kicsit darabos, de teljesen jellegzetes



Emlékem szerint akkoriban nem volt divat tartalék-eleme(ke)t adni, így nem lepődtem meg, hogy szegény kopaszon beszerzett rendőreim sem hagytak maguk után aprólékot.

Sem az emlékeimben nem él hivatalos alternatíva képe, sem az útmutató nem tartalmazott ilyesmit, de még csak a neten sem találtam rá utalást, így mit volt tenni, kissé átépítettem a szűkös anyagmennyiség folyományaként pillanatnyilag nehezebben alternatívázható halmazt. Ez lett belőle:



oldalkocsis buliiiiii

Értékelés

8/10 a figurának, Nem sajnálták ebből a kicsi készletből, hárman is vannak (+), 3-ízületes karokkal, ráadásul kétszínű kivitelben (++), viszont tök egyformák a fickók (-). 
9/10 az árra, Lehetne 10 is, de hátha lesz még ettől jobb is. 
8/10 a kockákra, a kor adottságainak megfelelő választék, viszont a fehér kockába ágyazott fémtengelyes kerék, a nyomott "POLICE"-feliratos 2x3-asok, és a két STOP-tábla igen nagyot dob az összképen.
7/10 a játszhatóságra, merthogy önmagában nehezen alternatívázható, inkább az emberkékre koncentrál. Igaz viszont, hogy emiatt meg pont jó városi kiegészítő.
Összességében 8/10, nem vitatkozom a matekkal.

4 megjegyzés:

  1. Aranyos készlet. Valahogy megvan a maguk sajátos bája ezeknek a Homemaker maxifigeknek. Igaz, a járgányuk nem tetszik annyira, de a figek nagyon szuperek!

    VálaszTörlés
  2. Igaz, ami igaz, ennél nem túl biztató kinézetű az a batár motor. Vannak azért ebben a szériában jobban eltalált darabok is, de persze a kockaválaszték által szűkített palettán értelmezve. Még 2-3 szettet gondoltam a későbbiekben szétcincálni, különféle szűkebb témákban. Ennél mindegyik csak nagyobb lesz, így több lehetőséget adva az alternatíváknak.

    VálaszTörlés
  3. Nagy kedvenc, most is a polcon figyel belőlük egy-két készlet, köztük ez is. Azért vannak elég nagy készletek is, pl a 231-es kórház, vagy a 232-es bungalló. Ráadásul baromi ritka elemekkel, matricákkal megspékelve... :) Most, hogy így előjött, kedvet is kaptam összerakni őket... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel látom, hogy másnak is kedvencei közé tartoznak a nagy fickók, szóval nem lesz baj, ha még párról megemlékszünk :)

      Törlés