13 A LEGO Technic története: 1977-1979 – Az útkeresés évei


A Technic napjainkra a LEGO egyik legjelentősebb és legkedveltebb témája lett. Ez a történet azonban nem tegnap kezdődött, hanem sokkal régebben; közel négy évtizede. Ezeket, az esztendőket tekintjük át évről-évre haladva, hogy szemtanúi legyünk a fejlődésnek, az esetleges zsákutcáknak és a sikertörténeteknek. Nem arra törekszünk, hogy az összes eddig megjelent készlettel foglalkozzunk, sokkal inkább a trend, az érdekességek és a fontos mérföldkövek bemutatása a célunk ezzel a sorozattal.



 Az 1965-ös évet írtuk, amikor a LEGO cég bemutatta az első fogaskerekeit („Samsonite Gear Set 001”), és a hozzájuk tervezett elektromos motorokat.
Forrás: isodomos.com
Azért merült fel az igény ezekre a mechanikus elemekre, hogy az addigi, – jellemzően statikus – modellek végre mozgásba lendülhessenek. A gyerekek az új alkatrészek felhasználásával megtanulhatták a mechanika alapszabályait, megérthették az egyszerűbb gépek működéséi elvét. Ezek a termékek azonban még nem tekinthetők valódi Technic-készleteknek, hiszen főleg csak különböző méretű – a manapság használtaktól teljesen eltérő – fogaskerekek és hagyományos kockák alkották a szettek zömét. Mégis fontos volt megemlíteni őket, mint az előtörténet részét, hiszen valószínűleg ihletet nyújtottak a következő évtized újabb nagy dobásához, a Technic születéséhez. (Bár a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy több későbbi műszaki alkatrésznek már ebben a korban is megvoltak az előzményei. Ezek között említhetők a különböző méretű tengelyek, korai kardáncsuklók, kerekek és láncszemek. Jó példa erre a 812-es univerzális építőkészlet 1974-ből.)



Forrás: isodomos.com

1977-re újratervezték az addig ismert fogaskerekeket, valamint mellettük létrehoztak (vagy átalakítottak) több új, addig soha nem látott technikai elemet is. Így ez az esztendő lett a Technic megszületésének éve. A kezdeti, 1977-es reklámokban még csak, mint „technikai készletek” („Technical Sets”) hivatkoztak az új sorozatra, a „Technic” elnevezésre még éveket kellett várni.
Először Európában jelentek meg az újfajta termékek, a tengerentúlon csak a következő évtől forgalmazták őket. (Érdekesség, hogy kezdetben más sorozatszámot kaptak az USA-ban kiadott változatok, ám felépítésükben nem volt eltérés az öreg kontinens kiadványaitól.)

Az első szettek afféle hibrideknek tekinthetők: Igaz, hogy már megtalálhatók voltak ezekben az új, mechanikus alkatrészek is, ám a tervezők még csak bátortalanul mertek hozzányúlni a „lyukas” gerendákhoz. Sokszor inkább a már régen is ismert hagyományos alkatrészeket használták fel a játékokhoz, ahol nem volt indokolt a technikai elem. A mai csúcskategóriás készletekkel szemben természetesen tudásban és méretben is alulmaradtak az első példányok – kevés kivételtől eltekintve. Azonban, nem szabad elfeledkezni arról, hogy milyen minimális számú speciális elemtípusból kellett gazdálkodniuk a mérnököknek, mégis milyen sok elmés szerkezeteket sikerült már ezekből is alkotniuk.

Forrás: brickset.com
Ebben az időszakban sokkal fontosabb volt a szerkezetek, gépek, járművek technikai felépítésnek lemodellezése, mint a valósághű kinézet. Nyilvánvalóan bizonyos funkciókat (pl. pneumatikus mozgatást, stb.) nem lehetett reálisan megvalósítani, hiszen nem léteztek ennek megfelelő alkatrészek a kezdeti időkben. A hiányosságokat elmés fogaskerekes áttételekkel, vagy más mechanikus módszerekkel a mérnökök ügyesen kiküszöbölték. Az ifjú „építőmesterek” így játékos formában, legózás közben érthették meg a mechanikus gépek működési alapszabályait.



A korabeli katalógus első oldala

1977-ben a készletcsoportot kilenc éves, vagy annál idősebb gyerekeknek ajánlották, csak esztendőkkel később jelentek meg hét éveseket is megcélzó termékek a palettán. Ebben az időszakban az is jellemző volt, hogy a játékok összeszerelési leírása nem csak az „A” és a „B” modell építéséhez adott instrukciókat, hanem gyakran elhelyeztek a füzetekben más verziók építéséhez további ötleteket és képeket. A korra jellemző nagyobb gondolati léptékben haladó – „Idea Book”-oknak is felfogható – útmutatók miatt indokolt volt az ajánlott magasabb minimális életkor. (Én magam szeretem a nem annyira szájbarágós stílusú régi leírásokat, de egy kisgyereknek valóban gondot jelenthetett ezeknek az értelmezése.)


Néhány bekezdést szánjunk a legérdekesebb alkotóelemekkel való megismerkedésre!
Forrás: technicopedia.com


Az 1977-es év alkatrészei

A kereszt alakú tengelyek, – amik a Samsonite-készletekben tejfehérek voltak, – fekete színűek lettek, és 2-12 bütyök hosszúságban gyártották őket. Az ezekre csatlakoztatható „kormány”-elem nagyon hasznos volt, hiszen pl. meghajtó kerékként is funkcionálhatott. A lyukas gerendák és lapos „plate” elemek is nagyon sokáig szolgálatban maradtak, minden „technikesnek” közeli ismerőse mindkét elemtípus. A tengelyekre passzoló nagy szorítógyűrűt a mai napig használják kis módosításokkal. A gerendák összekapcsolására is létezett egy elem, akárcsak a tengelyek csatlakoztatásához. A kardáncsukló – kissé módosítva – ma is kapható drága, ám egyben nagyon hasznos elem.
A motorok építésekor hagyományos alkatrészekből készült a hűtőborda és a test, ám egy négyzet alakú 2x2-es méretű dugattyúfej dolgozott az építményen belül. Ez a fajta motorépítés egészen a kilencvenes évek elejéig megmaradt, hiszen csak akkortól léteznek a ma is ismert kisméretű motorblokkok. A négy fajta fogaskerék között megtalálhattunk egy egészen kicsit; ez 8 foggal bírt, egy közepes méretűt (24 fogas), egy óriásit (40 fogas) és egy 24 fogas „koronás” kialakításút is. Mindezek mellett nagyon fontos megemlíteni még a fogaslécet is, amit pl. kormánymű építésekor lehetett jól használni. 

Forrás: technicopedia.com

Az egyik leghíresebb - óriási méretű -
korai Technic tömör gumikerék

Az újfajta, – sokáig legnagyobb és legdrágább – 24x43-as méretű LEGO kerék megszületése is ehhez az évhez köthető. Ez a típus többek között három „szuperautót” szolgált ki az elkövetkező közel másfél évtizedben.
A modellek motorizálásához egy 4,5 V-os motort, valamint egy hozzá tartozó kábelt és elemtartót lehetett használni.
Az imént felsorolt alkatrészek egy része még ma is, – születésük után közel negyven esztendővel – használatban van.

A korszak általános bemutatása után most tekintsük meg a hetvenes évek legérdekesebb készleteit!

Fontos elmondani, hogy nem célunk a teljességre való törekvés – bár, igazság szerint, ez kezdetben akár még teljesíthető is lenne – csak válogatni fogunk minden évből!



 Az 1977-es év 

Az 1977-es évben megjelent sorozat hat készletből állt, közülük hárommal fogunk részletesebben is megismerkedni. (Ezt a rendszert az elkövetkező évek esetében is megtartjuk.)


 LEGO 853 „Auto Chassis” – A legnagyobb 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 601 db (Brickset)
- Az USA-ban 1978-ban kiadott azonos típus a 956-os sorozatszámot kapta

Az év és egyben a most bemutatott korszak óriása az első szuperautó, ami valójában egy hatalmas autó alváz volt. A maga, kb. 50 cm-es hosszával a mai napig a legnagyobb méretű LEGO modellek között említhető. Tudtommal hosszabb, mint bármelyik későbbi „Supercar”.

Forrás: technicopedia.com
A járgányba egy előre megépített négyhengeres soros motor került, amit az alváz összeállítása után lehetett a helyére illeszteni az autó orrába. A motorhoz egy kétsebességes (nem szinkronizált) váltó tartozott, ami azt szabályozta, hogy milyen gyorsan mozogjanak a dugattyúk a blokkban, miközben toljuk a kocsit a szőnyegen. (Fontos megemlíteni, hogy a hátsó kerekekhez kapcsolódott a váltó és a motor.)



Forrás: technicopedia.com
A szerkezet természetesen kormányozható is volt – pedig ehhez ekkor még nem is léteztek speciális tengelytartók, illetve összekötő lécek; tehát mindent hagyományos elemekből kellett megépíteni. A hátsó üléssornál a két „utas” közé egy könyöktámaszt is le lehetett hajtani, valamint – kézzel – mozdíthatók voltak az ülőalkalmatosságok dőlésszöge is. Ezen kívül, az első székek fogasléc-rendszereken előre-hátulra „gördülhettek”, egy-egy közepes méretű fogaskereket tekergetve. Az elkészült alváz elől és hátul is kapott lökhárítót, így lett teljes az összkép.

A színvilágáról:
A piros alvázra sárga színű üléseket, egy kék-szürke motorblokkot és váltórendszert helyeztek el. A lökésgátlók feketék és szürkék lettek. Mai szemmel talán kicsit túl élénkek a színei, de akkoriban ez nem volt probléma. (Egyébként is gyerekjátéknak készült, nem pedig a valóság hű másának, ezért nem baj, ha kicsit vidámabb a megjelenése.) Személyes véleményem, hogy úgy szép, ahogy van. Más színben én el sem tudnám képzelni.

Érdekesség, hogy ez az egyetlen bütykös „Supercar”, ami hátsó üléssort is kapott.
(Egyébként szép kihívás egy autó alvázra karosszériát „húzni”. Ez a modell is szinte azonnal „cselekvésre csábít”…)

A „B” modell egy nagyméretű, kéthengeres boxermotorral „hajtott” gokart volt. Az útmutatóban a motorizáláshoz is kaphattunk ötleteket. A készlet dobozán pedig még egy takaros kis dzsipet is láthattunk, tehát, ez is megépíthető a 853-as elemeiből.

A korabeli katalógus az alternatívákat is megmutatta

Amit még mindenképp érdemes megfigyelni ezen a modellen (és az évtized többi kiadványán is), hogy mennyi hagyományos (nem „lyukas”) kockából és plate-ből épült fel. Ahol csak lehetett, nem használták az új technikai alkatrészeket a tervezőmérnökök. Talán attól féltek, hogy a túl szellős végeredmény elriasztja az új terméktípustól vevőket.


 LEGO 852 „Helicopter” – A leg”TECHNIC”ásabb 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 364 db (Brickset)
- Az USA-ban 1978-ban kiadott azonos típus a 954-es sorozatszámot kapta

Meglehet, hogy másoknak nem ez a legérdekesebb, de mindenképp egy nagyon jól sikerült modellről beszélhetünk a nagy helikopter esetében.
Forrás: technicopedia.com
A sárga, piros, kék és fekete színű légi jármű természetesen működő fő- és farokrotorral rendelkezett. Amit azonban sokkal érdemesebb kiemlíteni, az a főrotor-állás állítási lehetőség. (Kb. 30 fokot volt képes billenni a főrotor egyik lapátja, miközben a párja a másik irányba mozdult el azonos szögben.) Ez egy olyan funkció, amit sajnos a legtöbb – később készült – LEGO helikopter modellből kifelejtettek, pedig az életben e nélkül irányíthatatlanok lennének a valódi „égi darazsak”. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a fő- és farokrotor fordulatszám viszonyában is az egyik legreálisabbra tervezett típus mind a mai napig.
A kis csúszótalpak kialakítása is példaértékű; megtartották a hatalmas testet annak kibillenése, vagy felborulása nélkül. Ezt a felépítést később többször is elővették még más modelleknél.

Az 1977-es katalógus a 852-es alternatíváiról is közölt fotókat

Forrás: brickset.com
 A 852-es „B” modellje egy légcsavaros repülőgép volt. A repülőgép orrában lévő propeller úgy forgott körbe, ha előre vagy hátra toltuk a gépet, vagy kézzel forgattuk a kerekeit. A készlet dobozán láthattunk képet még egy duplaszárnyas repülőgéptípusról is. Természetesen az útmutatóban a motorizáláshoz ismét segítséget adtak a szintén 1977-ben megjelent 870-es szett felhasználásával.





 LEGO 851 „Tractor” – A szubjektív választás 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 318 db (Brickset)
- Az USA-ban 1978-ban kiadott azonos típus a 952-es sorozatszámot kapta

A fogasléces kormányzású piros traktor volt talán a legbarátságosabb kinézetű modell az 1977-es évből, így ezt választottam egyéni listám harmadik kategóriájába.
A traktor formaterve; mögötte a valóság látható

Formáját tekintve nagyon jól megidézte a hetvenes években a földeken pöfögő mezőgazdasági gépek designját. Kevés speciális alkatrészből sikerült egy nagyon reális alakú gépet összehozni az alkotóinak.

A traktor hátsó részére egy fűkasza került, ami a nagyméretű kerekektől nyerte a meghajtását. (A vágópengék a ritka, 40 fogból álló hatalmas fogaskerekekkel voltak meghajtva.) Ezt a szerkezetet emelni és süllyeszteni is lehetett. Az 1977-es konstrukció kasza mozgató mechanikája meglehetősen gyenge volt, ezért az gyakran szétesett. A következő évben emiatt ezt a részt újratervezték.

Forrás: technicopedia.com

A munkagép hátsó fele átalakítható volt más mezőgazdasági munkafolyamatok elvégzésére is (pl. vetésre, aratásra, szántásra).

A „B” modell az útmutatóban egy fűrészgép volt, de a korabeli prospektus szerint kombájnt, vagy akár úthengert is lehetett készíteni a 851-esből. (A gépek „életre keltéséhez” a megszokott 870-es motorkészletet ajánlja a leírás.)

Az 1977-es kiadású katalógusban az alternatívák fotói is benne voltak



 Az 1978-as év 

Forrás: isodomos.com
A következő év is fontos dátum volt a Technic történetében, hiszen több új alkatrész bevezetése mellett megkapta a széria – hat évre szóló – új elnevezését.
Az „Expert Builder” név az új termékcsalád egyértelmű elkülönítésére szolgált; és egészen 1984-ig így azonosították az ide tartozó készleteket az USA-ban. Mindezeken felül az újvilágban – 9-essel kezdődő – új sorozatszámokat is kaptak a korábbi év termékei; friss megjelenőként.

Az év új alkatrészei a következők voltak:
Az egyik legérdekesebb közöttük a tengelyes csap elem, ami a mai napig is használatban maradt.
A LEGO kötél (string) és a gumigyűrű is ettől az évtől lett a technikai készletek része. Valamint, a vizuális élmény fokozása érdekében bevezették a fekete színű tömlő darabokat, amik ekkor még nem láttak el valódi funkciókat. (Évekkel később a pneumatikában – az ehhez hasonló kinézetű csöveknek – már a működtetésben is szerepük lesz.)

Az 1978-as termékkatalógus kínálata

Forrás: brickset.com
A ’78 nem hozott sok új szettet, mindössze kettő darab teljes értékű modell jelent meg az évben. (A kiegészítő alkatrészeket tartalmazó termékekkel nem szeretnék itt foglalkozni. Azonban azt érdemes elmondani, hogy ebben az évben a 872: Gear Blocks készletben már megjelent a láncszem is, mint új elem. Ezen kívül néhány más, motorfunkciót befolyásoló egyéb hasznos darab is innentől vált elérhetővé.)



 LEGO 855 „Mobil Crane” – A legnagyobb 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 512 db (Brickset)
- Az USA-ban kiadott azonos típus a 955-ös sorozatszámot kapta

A „mobil daru” a Technic széria hálás, éppen ezért gyakran visszatérő témája. Ez a tetszetős és szép darab volt az első ilyen szerkezet, de a következő évtizedekben még rengeteg hasonló gépet készítettek a LEGO fejlesztői.

A daru teleszkópos, (de manuális mozgatású) kitámasztókkal rendelkezett, valamint 360 fokos (teljes) fordulatra képes fülke és gémrendszer jellemezte. A daru pozíciója emelhető és süllyeszthető; a gém pedig teleszkópos volt. Ez kiengedett helyzetben igazán impozáns látványt nyújthatott. A végén elhelyezett épített kampót az új kötélzettel lehetett emelni és süllyeszteni.
Forrás: technicopedia.com
Forrás: technicopedia.com

A daru oldalán látható kis fekete zsalukkal fedett dobozkákba lehetett elhelyezni a kitámasztók talprészét.
Érdemes megfigyelni, hogy mennyire sok a hagyományos elem; még a fülke hátsó részének „beüvegezésére” is gondoltak a tervezők. (Ez később már nem lesz jellemző a Technic készletekben. Még a csúcsmodellek is csak nagyon ritkán (ilyen kivétel pl. 8680) rendelkeznek valódi szélvédővel, inkább csak jelzésértékűen üres marad általában ezeknek a helye.)
Egyetlen hiányosságot róhatunk fel a modellnek, mégpedig a kormányzás elhagyását. (Emiatt, és formavilágában is nagyon hasonlít a 8094-es számú Control Center egyik daru alternatívájára.)

A „B” modell ezúttal egy platós teherautó formájában öltött testet. Sajnos, a teherautót sem lehetett kormányozni, csak a rakodófelületet tudta billenteni. (A motorizálása a már megszokott módon történt.)


 LEGO 854 „Go-Kart” – A szubjektív választás 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 206 db (Brickset)
- Az USA-ban kiadott azonos típus a 948-as sorozatszámot kapta
- Korabeli ára: 22 $ (Brickset)

Az egyéni választásom erre a készletre esett, ez azonban nem olyan meglepő, hiszen ez az év második és egyben utolsó modellje.
Ez az egyhengeres járgány volt az első gokart, de a következő években még gyakran előkerülő témája lesz ez a Technicnek.

Három dolog miatt mondható érdekesnek:
Forrás: technicopedia.com
Egyrészt ez volt a legelső kék színű modell az új termékpalettán, másrészt ebben jelentek meg először a fekete színű gumicsövek, amik a gyújtógyertyák vezetékeit szimbolizálták, bár csak látványbeli funkciójuk volt. Harmadrészt itt kellett első ízben matricát ragasztani a kész szerkezetre a technikai készletek között, ez az orron látható „9”-es szám volt.
(Hogy ez mennyire jó, vagy rossz dolog a vélemények megoszlanak. Hiszen, a matrica esetleg lepereghet; ráadásul, több alkatrészt is „örökre” összetart. Ám mellette szól, hogy aki nem akarja, nem biggyeszti fel a kockákra, így azok bármilyen célra használhatók lesznek továbbra is, nem „csúfítja el” a darabokat semmilyen kép vagy ábra. Szóval, ízlés kérdése.)

Térjünk vissza a modellhez!
Az egyhengeres motort hűtőbordák ölelték körbe, amiben a bal hátsó kerekhez kapcsolt dugattyú dolgozott. A kerekek – a 855-ös daruval azonos típusú – 17x43-as méretű gumiabroncsok voltak.

„B” modellként egy gumicentírozót (?) lehetett készíteni, míg a „C” változat az első trike (három kerekű motor) volt. (Motorizálásuk a már megszokott készlettel történt.)

A 854-es gokart ma is nagy számban megtalálható hazánkban. Aki egy ilyenre vágyik, akár dobozzal együtt is viszonylag olcsón – eredeti árának megfelelő összegben – beszerezheti. (A többi, korábban bemutatott szett jó állapotban – dobozában – csak nagyon drágán vásárolható meg. Ezekért akár egy új, nagyméretű, most megjelent LEGO árát is könnyedén elkérhetik.)


 Az 1979-es év 

Forrás: isodomos.com
Az évtized utolsó esztendőjében kettő új, teljes értékű modellt adott ki a LEGO az „Expert Builder” sorozatban. (Kiegészítő alkatrész szettektől és a régebbi modellek USA-kiadásaitól most is eltekintek.)
Tehát, az 1979-es év két új járműtípust hozott be a témába: Megjelent az első motorkerékpár és az első bulldózer.

Az év új alkatrészei a következők voltak:
A láncszemek immár a modellek részei is lettek, így nem csak kiegészítő készlettel lehetett hozzájutni ezekhez az értékes darabokhoz. A bulldózerre egy újfajta lánctalp került, ennek a láncszemei még ritkább és drágább elemek. Szintén a munkagéphez készült az új markolókanál-darab, ami ma már ritkaságnak számít.
Megjelent ekkor egy új fogaskerék is, ez közepes méretű volt és 16 foggal rendelkezett.

Forrás: technicopedia.com
Egy 1979-es reklámújság fotói az Expert Builder termékpalettáról

 LEGO 857 „Motorbike with Sidecar” – A legnagyobb 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 409 db (Brickset)
- Az USA-ban kiadott azonos típus a 8857-as sorozatszámot kapta (Nem összekeverendő ezzel: 8857)

Személyes kötődés fűz ehhez a motorhoz, hiszen jómagam is birtokoltam ebből egy példányt. (Pontosabban, ennek egy újraépített változatát, de azért az olyan, mintha meglett volna.)
Bármilyen hihetetlen, de ez egy óriási méretű modell, ráadásul zseniálisan sikerült.

Forrás: technicopedia.com
A tényleges funkciók listája meglehetősen rövid: A legfontosabb az, hogy a lánc a hátsó keréktől haladva – az épített motorblokkban – egy (elrejtett) dugattyút mozgat. Ezen kívül az első villa kormányozható, valamint az oldalkocsiban a pad némiképp dönthető. Ennyi és nem több.
Azonban, ha valaki kicsit megszemléli az oldalkocsis motorkerékpárt, rájöhet, nem lehetett egyszerű munka, ennyi hagyományos elemből, ilyen szépre megtervezni. A sok standard rész ellenére nagyon jól visszaadja egy valódi kétkerekű formavilágát. A villa felfüggesztése is nagyon ötletes volt. (Egyébként, a megépítése sem öt perc. Emlékeim szerint ez nekem legalább két óráig eltartott az első alkalommal.)
A kerekek a 24x43-as nagyméretű ritka és értékes elemek.

A motorizáláshoz a 870-es és a 872-es kiegészítő szetteket ajánlják.

Forrás: technicopedia.com
„B” modellként egy vagány, nyújtott villás, háromkerekű choppert lehetett építeni a 857-es alkotóelemeiből. A „C” változat pedig egy sportos kinézetű nagymotorként jelent meg, míg a „D” verzió egy szállítószalag volt.

(Dobozzal és útmutatóval Magyarországon a 857-es szinte beszerezhetetlen. Jómagam még nem láttam sehol ilyen állapotban az elmúlt években egyszer sem.)



 LEGO 856 „Bulldozer” – A leg”TECHNIC”ásabb 




Forrás: brickset.com

Adatok:
- Alkotóelemek száma: 372 db (Brickset)
- Az USA-ban kiadott azonos típus a 951-as sorozatszámot kapta

Forrás: technicopedia.com
Ez a földmunkagép korának egyik legötletesebb mechanikáját rejtette.
A buldózer képes volt a kanáltartó rudat emelni-süllyeszteni, illetve a nagy kanalat billenteni. A lánctalp négy darab, egyenként 40 fogból álló fogaskeréken gördült, de működő dugattyús motorimitációt nem építettek a szettbe.

A 870-es 4,5 V-os motorkészlettel mozgásra is lehetett bírni a lánctalpast.

A „B” alternatíva egy vagonrakodó (?), amibe ötletes emelőmechanizmust terveztek. A „C” változat pedig egy működő szállítószalag volt, amiben 106 darab (!) lánctalp-szem dolgozott!

A dózer bemutatása után elértem a LEGO Technic történetét feldolgozó sorozatunk első részének végéhez.
A terveink között szerepel, hogy havi rendszerességgel egy-egy újabb kis szeletét ismertetjük ennek az 1977-ben kezdődött históriának.

A soron következő fejezet a nyolcvanas évek első éveibe kalauzol majd el minden érdeklődőt.


Az írás során felhasznált legfontosabb információforrások:

13 megjegyzés:

  1. Hello!

    Nagyon jó és kiadós reggeli olvasmány volt, köszönjük:) A legelső készleteknél nagyon aranyosak a fogaskerekek, egész lego-szerűtlenűl hat az összkép. Sokszor szembesülök "új" elemekkel és megoldásokkal a 60-as 70-es lego készleteknél, ha lesz egyszer energiátok, lehet hogy megérne egy misét egy kis történelem.
    Nézzük sorban:
    Az első technic elemes készletek nekem sosem voltak a váagyaim tárgyai, ezért biztosan más szemmel nézem őket, de a kis színes-sima kockás mivoltukban olyan aranyosak mintha egy hatéves építette volna őket. (Persze nyilván a műszaki tartalmat most nem nézve.)
    A traktor és a 854-es kis készlet teljesen rendben van szerintem még mai szemmel is, ami kicsit meglepett, akár még a polcra is kitenném ha hozzám vágnának egyet :)
    Üssetek, de nem tudom melyik a tengelyes csap, pedig van pár technic készlet, igaz inkább csodáló vagyok mint gépész.
    Ezzel együtt amíg várjuk a következő részt, lehet hogy rárepülök nézegetni a brickseten a technic készleteket (és az expert buildert, most már legalább tudom, köszi :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zeon!

      Köszi a részletes kommentet! Igazából ezekből az évekből én sem birtoklok egyet sem, de a következőtől, meg azután már vannak nagy kedvencek.

      Arra gondoltam a "tengelyes csap" alatt, amit Attila lentebb linkelt. (http://www.bricklink.com/catalogItemIn.asp?P=3749&in=S&viewSum=Y) Lehet, h nem szakszerű a megfogalmazás, de jobbat nem tudtam rá írni. (Tengelyes pöcök?)

      Azért vannak szép dolgok ebben az időben is, de persze, designban össze sem vethető a mai studless Technic-kel.

      Jelenleg egy másik nagy témán munkálkodok - előre nem árulom el - de kb. egy hónap múlva befut a 2. rész, amiben 1980-1984 közötti időszakot tekintjük át!

      Üdv!

      Törlés
  2. Ez a korszak nekem minden szegletében jöhet :) Köszi!

    s ha már ígérgetünk: felvetődött belső köreinkben egy olyasmi sandaság is, hogy az adott hónap cikkéhez kapcsolódóan végig is játszunk majd egy-egy kiválasztott szettet. Rendszeres lesz-e vagy sem, nem tudom, de ehhez a részhez már készülök eggyel. :)

    Zeonnak segítségül: szerintem Zoli erre gondolt: http://www.bricklink.com/catalogItemIn.asp?P=3749&in=S&viewSum=Y

    Ebből a szériából '78-ban csak a 855 Mobil Crane tartalmazta (5 darabot), míg egy teljesen más dologba is bekeverték ugyanezen esztendőben, így került egyetlen darabka a 398 USS Constellation nevezetű hajó-szoborba.


    VálaszTörlés
  3. Hopp, egy kis reklám... A korszakból már volt végigjátszás, alternatívákkal, 2 részletben:

    http://kockageneracio.blogspot.hu/2013/01/vegigjatszas-alternativakkal-850-fork.html
    http://kockageneracio.blogspot.hu/2013/01/vegigjatszas-alternativakkal-850-fork_12.html

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, és jól megírt cikk, köszi! Sok ilyet még!

    Egy apró észrevétel: a piros nagy autóban levő motor soros motor, a boxer a későbbiekben jön majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Péter!
      Nagyon köszi az észrevételt, javítom!
      Üdv!

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Szia Zoli T,

      a közeljövőben nem tudom megígérni, mert nemrég kezdtem új munkahelyen, és ez tudjuk mivel jár. De evidenciában tartom, és ha időm engedi, akkor megcsinálom.

      Megmondom őszintén, hogy nem tudom miért ilyen alulértékelt (ritka?) ez a készlet világszerte. Szerintem zseniális, és a kor hangulatát kiválóan megidéző, nagyméretű járgány, nem beszélve a tömör kék színről, ami ritkaság Technicben. Én mindig is jobban kedveltem, mint pl a kis bulldozert, ami szintén megvolt dobozosan, de már nem a gyűjteményem része.

      Törlés
    3. Szia!

      Megértelek, akkor talán majd valamikor, ha több időd lesz.
      Nekem is jobban tetszett - bár csak ezt ismerem testközelből - mint a többi akkori készlet - talán a nagy autó alváz (853) és a mobil daru (855), ami jobban tetszik. A buldózer szerintem a lánctalp miatt ilyen népszerű, mert azért annak igazi kincsesbányája. Meg a benne lévő mechanika is egész komoly a korszakhoz képest.
      A 853 főleg azért tetszene, mert egyszer jó lenne összehozni az összes studos supercart, de ez még a távoli jövő, mert csak kettő van meg eddig (8880 és 8860).
      Üdv!
      Zoli
      ("Zoli T" nevet csak az oldal ad ki, jobb csak simán Zoliként, ahogy régen is írtam ide.)

      Törlés
  6. Szia,

    Igazad van, a 856-ot nagyon feldobja a lánctalp, kicsit sajnálom is, hogy eladtam, de majd egyszer talán újra meglesz.

    A 853 nagyon bájos, mindenképpen ajánlom, bár az tény, hogy ez talán a leggyengébb az 5 supercar közül (nálam a 8448-cal végződik a sor). Viszont szerintem ami megvan Neked, az pont a két legjobb, még a malugon írtam erről egy kis összehasonlítást, és ma is tartom, hogy ez a kettő saját évtizedének messze legjobb készletei között van. Le is fotóztam őket, így meg tudod nézni az 5 készletet egyben hogy mutat:
    http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi?f=429865
    Üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      Milyen kicsi a világ! A Malug-os írásodba akkor esélyes, hogy bele is futottam néhány hete az anyaggyűjtésnél. (Forrásoknál írtam is a Malug.hu-t.)

      Az 5 nagy supercart ábráoló képedet pedig már elég régóta ismerem, le is van mentve a gépemre jó ideje! (Mondjuk, nem sejtettem, hogy magyaré ez a Brickshelf galéria.) Egyébként, lenyűgöző a gyűjteményed, a Model Team sorozatban még az 5571-es is megvan... Húha. Gratulálok hozzájuk! Jó egyben látni ezeket.
      Üdv! Zoli

      Törlés
    2. Szia,

      Köszönöm, azért kellett pár év hozzá :), na meg az hogy dolgozzak...egyébként a Model Team gyűjtemény épp most fog bővülni az 5563-mal, és utána többet már nem tervezek ebből a kategóriából. Az 5571-et egy malugos régi ismerősnek köszönhetem, mai árakon már sokáig gondolkodnék rajta, de az olyan "egyszer az életben kell egy ilyen" készlet. Na meg jön a 41999 tavasszal, azt nagyon várom, mert szerintem sokkal jobb, mint az alapmodell, főleg egy plusz lámpával kiegészítve. Úgyhogy tavasz végén majd újrafotózom egyik-másik képet.

      Üdv

      Törlés