0 Közelg az ABSzolút vég?

A LEGO a fenntarthatóság jegyében erősen gondolkozik (és dolgozik) az ABS lecserélésén. A céldátum ugyan 2030, de esetünkben ez már igencsak közelinek tetszik. Felvetődik hát a kérdés: tankoljunk fel addig dédunokai szintig elegendő kockát, vagy bízzunk a kutatók, egyáltalán, a LEGO szakértelmében, hogy minden tekintetben a mostanival megegyező minőségű (vagy jobb), és persze örökéletgaranciásan kompatibilis cuccot alkotnak. Az ígéretek inkább az utóbbit igyekeznek preferálttá tenni, hiszen már most "biztató" kísérleteket tudhatnak maguk mögött, s lehet, a tökéletestől még távol vannak, de már az első reménysugarak felvillantak. Alaktartás, kapcsolódási erő, színkompatibilitás az elődökkel, hosszú távú színtartás, és néhány száz egyéb jellemzőnek kell kielégítő eredményt mutatnia, különben szóba sem jöhet az adott anyag mint jövőbeli alternatíva.


Az igény a környezettudatos gondolkodásmód térnyerésének köszönhető (meg persze spórolni akarnak, nem keveset). Egy ilyen váltással jelentős lehet mindkét előny mértéke, hiszen az általuk felhasznált anyagok 70%-a ABS a jelen állás szerint, mely évi mintegy 6000 tonnát fed.

Angolul értőknek az Allan Rasmussen, senior project managert megszólaltató teljes cikk a PlasticNEWS-nál elérhető, de a szerintem lényeginek tekinthető részt már leírtam.

Hogy mi lesz ebből? Ki tudja, lehet, hogy az ABS minden csatát megnyer, de az is lehet, hogy sosem látott jóságba botlik a cég, amin aztán persze zsírosra híznak, hisz csekély esélyét látom, hogy akár egy tized-árból kihozható anyag kikísérletezése esetén is akár egy centet is engednének áraikból. Ha meg tévedek, hát sokan fognak nagyon örülni a megnövekedett vásárlási lehetőségeknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése