4 Végigjátszás: Star Wars 7676 Republic Attack Gunship 2. rész

Kicsit korábbra szántam a végigjátszás folytatását, de így alakult, sajnos. Ami késik, ...

A múltkor eljutottunk a törzs és az orrész összepattintásáig, folytassuk innen. Az eddig sem éppen törpe szállító most vertikálisan növekszik. Említettem, hogy kicsit nyeklik-nyaklik így a szerkezet, bíztam benne, hogy a továbbiak némileg javítanak ezen az állapoton.


A felső szint alapja, abszulúte nem világos még, hogy mi és hogyan fog hozzá kapcsolódni, rakosgassuk. Próbálom megint a lépéseket a képek alatt összegezni, a sok szöveg nem az én formám, már tudjátok :-)

Valami kezdődik



Némi izgalom a 4 tárolórekesz, egyébként semmi felismerhető

Haladunk, végre szignifikánsan felkerül egy ágyú és egy szövetségi jelzés is


Ez a piros vakít ebben a nagy fehérségben

A szárnyak csuklói is bepattannak, a piros támasztékok tartják majd a szárnyakat alulról

Készen van az upper level, a felső "csápok" a torpedóknak/rakétáknak vannak

Összeillesztve a két szintet már kellően nehéz a gép, pedig még van bőven anyag a dobozban. Némileg javul a recsegés/ropogás is, de ezek a nyitószerkezetek és rögzítések még mindig harmatosak, nem egyszer maradtak  a kezemben kisebb-nagyobb elemek.


Színkavalkád belül






Következzék a pilótafülke, ami teljesen külön egységet képvisel. A mai modern helikopterekéhez hasonlatos, ahol a fülkét katapulthoz úgy készítik elő, hogy egyben is ki tudjon robbanni a géptörzsből, itt is valami ilyesmi állhat a háttérben, bizonyára :-)


Nincsen túlbonyolítva, még műszerezettség sincsen. Merre van az eleje?

Összeállítva. A gyenge pont a kabintetők két studos rögzítése, simán leesik az átlátszó rész. Ezt én ragasztva kaptam meg :-(

Trükk jön, az előre igazából hátra lesz. Ráadásul a berakása is vacakolós


Jöjjenek a szárnyak, a törzzsel befejeződtek nagyjából a munkálatok. Számíthatunk rá, hogy elég nagy felületet kell összeillesztenünk, ezek a dimenziók kellően nagyok. Megint kapunk egy hatalmas matricás elemet szárnyanként, egy ágyúállást valamint egy dög nagy hajtóművet.

Kezdődik a szárnyfelület. Ezek a matricák szerencsére teljesen rendben vannak és jól ragasztottak

A merevítés bizony elkél,a  domború rész a szárnyon kialakított lőállás kabin alsó fele

Már jobban fest, jó a színösszhatás

Nagyjából ennyi, már csak a kabintető kell ide. A hajtóművet sok köralakú elem adja ki, belül merevítetten, de maga az egésznek a szárnyhoz való rögzítése lehetne némileg stabilabb, sajnos mocorog a helyén gyárilag

Valahogy így fest felrakva és rögzítve az egész

Egy teljes kép, mindenki a helyén

Ennyi volt maga az űrhajó, méreteiben hatalmas, nem egy Csillagromboló, de így is tekintélyt parancsoló. Gyerek kezébe nem való, nehéz a lelkem, itt-ott potyoghat belőle valami, meg a fogása is lehet kihívás. 
Néhány kiegészítő még összeállításra vár. Én nem tudtam egy részletben összerakni a fő és a mellékjárgányokat, így némi kihagyással kerültek az optika elé az utóbbiak.
 
A kedvencem. Sok készletben megtalálható, anno rengeteget elidőztem a Jedi visszatér ezen speeder bike-ok szereplésénél

Pici parancsnoki jármű? Mindegy is, botkormány és műszeres matrica tarkítja, már több, mint a pilótafülke.
A három egységből az Bakta Tank-ot is össze kell rakni. Nagyon jópofa darab, sok átlátszó elemmel külön színekben,  jó játékhoz nagyon jól hasznosítható egység


Készen, csatára várva. Amit lehet nyitni és zárni, az itt is működik, rengeteg mozgatható és kivehető részt talál a játékos, ez bizony nagy játékélményt ad a szettnek


Összegzés

A vásárlástól számítottan már eltelt két hónap, a hiányzó elemek többségét megszereztem, megkaptam, a posta bontogatását követő enyhe mérgem elszállt, már csak Obi hiányzik és akkor teljes lesz a készlet.
Maga az építés nem nagy kihívás, ugyanakkor elég munkaigényes, összességében 3-4 órát is simán el lehet vele pepecselni, ez is hatalmas élmény egy SW fannak, de maga a játék az igazi. Nem is kérdés, hogy a sok elemhalmaz olyan univerzális kalandot nyújt, ami méretéből adódóan hatalmas. A rengeteg kisebb és eltérő SW készlet mellett ez egy zászlóshajó lehet, ugyanis komoly harcok alap harci egysége, így számtalan szcenárióban bevethető, jól megpakolható, nyitható-zárható.


Értékelés

Ötlet: 4/5
Nem kedvencem az 1-2-3 epizód, de lássuk be, történések bőven vannak a trilógia első részében. Hagyjuk az árulást, a szerelmet, a vicces kapcsolatokat, koncentráljunk a fő sodorra, a Köztársaság harcára a Szeparatistákkal. Ebben pedig bőven van látványos jelenet, izgalmas ERŐfitogtatás, megspékelve frankó űrhajókkal és egyéb harci járművel. Ezek között ez a támadógép nagyon ütős, többcélú szerkezet. Egyértelmű, hogy ki kellett adni, és már az utódja is megjelent, mutatva, hogy a LEGO nem rest lehúzni róla még egy bőrt. Mára már kuriózummá vált, nem UCS, de nem sokkal áll mögötte

Kockák és doboz: 4,5/5
Hát itt bizony jár a közel maximum, óriási, rengeteg elem az ezer fölötti számával, sok matrica, sok kiegészítő. Egydül a doboz az, ami valahogy nem az igazi, erősebb kartont, LEGO! Ezek a csomagolások biztosan nem fognak annyit kibírni, mint a régi masszív dobozok.

Minifigek: 5/5
Maximumot neki, 7 figura, 2 droidkával megspékelve.

Élmény/játszhatóság: 4,5/5
Újonnan vásárolva, összerakva és játszva tökéletes lenne, számomra csak a problémák kiküszöbölése és az emberek szavahihetőségébe vetett bizalmam csorbulása miatt nem adok 5 pontot, egyébiránt megérdemelné. A játék vele így is egy élmény, sokkal jobban kiaknázható a mindennapi ütközetekben, mint mondjuk egy nagy csillaghajó. Kiegészítő szettekkel megtámogatva egy egész délutánt csatározással lehet tölteni.


Összegzés: 23/25
Maga a készlet nagyon jóra sikerült, persze adva voltak a keretek és a sztori, de ezt a ziccert kár lett volna kihagyni. Írtam a hibáiról, nem sok van, van ami csak az én gondom, amúgy meg úgy tökéletes, ahogy van. Nála többet a Klónok Háborúja témában most így hirtelen talán csak a kombó 10195 Dropship-ra adnék.


Néhány fotó még végezetül!











4 megjegyzés:

  1. Üdvözítő megvilágításba sikerült helyezned egy számomra igen marginális témát/szettet. Átéreztem az egész építkezést, és még a funkciókat is végigpróbálgattam gondolati síkon. Ennek jósága mellett sem fogok persze elcsábulni ebbe az irányba, de aláírom, tényleg pöpec darab. Gratula hozzá, a kitartásodhoz a gutaütéssel szemben meg szintén :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, mostantól felváltva fognak a polcaidon állni a Friends és SW készletek :-)

      Törlés
  2. Nagyon tuti készlet,ahogy az ,,utódja " is (nekem az van meg) Kár,hogy az oldalsó gömbágyúk nincsenek benne,illetve bakta tartály jelenlétét feleslegesnek tartom,jó tudom Ventress miatt van benne ,de akkor is felesleges.Illetve ez a készlet is küzd egy általam nagy hibának tartott dologgal:
    Kevés benne a közkatona,illetve pilóta klón sem jár hozzá (itt is megvan a lehúzás-vegyél külön battlepack-ot ,hogy megtölthesd katonákkal).......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem a sok klónkatona hiánya nem riaszt el, rengeteg van belőlük. A pilóta lehet hiány, de mint írtam, annyira nem merültem el az időszak pontos szereplőgárdájában.

      Törlés