11 Végre egy DUPLO kompatibilis vonat!

A HUI MEI 328-asa
A régebbi posztom és kritikám kapcsán ez év végére, karácsonyt megelőzve sikerült összehoznom egy nem LEGO vasúti szettet ajándéknak (na meg próbának), természetesen a vásárlásban erősen közrejátszott az, hogy kíváncsi voltam a távolkeleti gyártósorok eme szeletére. A múltkor sikerült kigyomlálnom a kompatibilitási témát, folytatnám az okfejtést, de nem úgy, ahogy sokan várnák. Rengetegen olvasták eddig a témában született írásaimat, így most próbálok még egy adaggal hozzájárulni a nem éppen könnyen megfejthető "DUPLO-val összeépíthető" kritériumnak.

A vásárlást neten intéztem, ezen gyártó szettjeivel eleddig boltban nem találkoztam, lengyel és kínai piacra pedig nem járok, ott el tudnám képzelni, hogy megszerezhető lenne. A bolhán olyan árakon kínálnak használt (és új) termékeket és LEGO szetteket, hogy nem győzöm csodálkozni, hogy ki veszi azokat meg? 
A lényeg, hogy 2500ft-ot fizettem a játékért, ennyit bőven megért nekem, és mint a későbbiekben kiderül, akár többet is megérhet.


FUN BLOCK verzió, 
ilyenünk még nincsen
A gyártó a HUI-MEI cég, no comment, egy a százból odaát és egy a tízből, amelyik eljut nyugatabbra is. Információt róla megszerezni komoly guglizást igényel, esély a hiteles információra még kevesebb. Tehát ezen szerelvény eljutott egy kedves magyar anyukához valamilyen úton-módon, kinek kedves kisfia nem éppen erre vágyott, így kibontás-összerakás és némi játék után úgy döntött, hogy ez őt nem érdekli, gondolom édesanyja "legnagyobb" örömére. Így aztán lecsaptam rá, dobozában érkezett postán, tényleg újnak mondható, elemekkel felturbózva.


Posta után egy nappal bontás, kiszórás a szőnyegre, tapintás, pattintás, szemrevételezés, némi kapargatás után úgy álltam fel a két srác közül, hogy ez bizony nagyon jó! Komolyan mondom, ha a többi gyártó is eme színvonalon művelné az előállítást, úgy a LEGO már nem lenne ennyire elnéző a szabadalmait illetően. Ez a vonat jó példa arra, hogy odaát komolyan gondolják azt, hogy javítanak a termékeik minőségén, hogy tényleg be akarják érni a nyugati "konkurenciát". Ezt a műszaki termékeknél is egyre inkább tapasztalom, a nyugati sznobságunk és némi patriotizmus (na meg a világaink közötti gazdasági korlátok) lehet talán az, hogy eddig nem sikerült erősebb hídfőt kialakítaniuk itt ezen, játék területen. Eltekintve attól, hogy ma már szinte minden kínában készül, és próbálják a nyugati gyártók elhitetni velünk azt, hogy tényleg azt a minőséget és értéket vesszük meg, amit elvárunk, elképzelünk.


Építés

Nem kell ecsetelnem a készlet összeállítását, remélem az olvasóközönségünk bőven van azon a szinten, hogy a doboz alapján összeállítja csemetéjének a játékot :-)

Körpálya, pipa.
Szerelvény, ami egy mozdonyból (4 elem) és egy vagonból (5 elem) áll
Peron 10 elemből
Tankoló állomás 5 elem
Fa 7 elem
Jelzőlámpa 2 elem
+ korlát és a figurák.

Egészen normális doboz, belül erősített kartonnal. Jobb, mint a LEGO dobozolása.

Kezdjük a pályával.
Színben nagyon hasonló a DUPLO-hoz, kialakítása, csatlakozása teljesen kompatibilis vele, egyedül a talpfák vannak jobban kidolgozva rajtuk. Teljesen meggyőző, nem gyenge az anyag, nem hajlik, nem sorjás, teljesen jó. Itt már kezdtem sejteni, hogy lesz még pozitív meglepetésben részem.
Bal oldal DUPLO, jobb oldal a kínai



A körpálya teljesen korrekt, a vasúti jelzőlámpa kimaradt


A szerelvény
Döbbenetes a hasonlóság, gátlástalanul lemásolták az eredeti dán készlet és vasutak arányait, színeit, ismertetőjegyeit, kialakítását. Alig van eltérés, gyerek szemmel észrevehetetlen, felnőttként azért már jobban feltűnik a kerékjáratok körüli más mintázat, a mozdonyunk elejének XDC felirata, a tetőelemek hátsó ablakának osztása. A leginkább eltérő rész a motoros rész felső burkolatának, főleg a bekapcsoló gomb mássága. Kisebb az DUPLO-énál, de nyomáspontja jó, és állja a sarat, kb fél napig kellett hallgatnom a kattintgatását kisebbik utódom jóvoltából.
A mintázatok, jelzések nyomtatva vannak, nem stencilek, nem vékony, idővel lepergő fóliákra felvitt és felragasztott megoldások, nem sikerült körömmel lekaparnom semmit belőlük. A dobozon jelezve van (vagy igaz, vagy nem), hogy nem mérgező, biztonságos és ökológikus ez a megoldás is. Hiszem, ha laborvizsgálatok megerősítik ezt, de láttam ennél sokkal csúnyább és rondább festést is.



Előtérben a LEGO mozdony, szándékosan a zöld verzió




Így különböznek


NA de most? Vannak árulkodó jelek, de nem sok


Feltűnő a gombok különbsége, de ennyi










Peron, fa
Nagyon jó, semmi illesztési hiba, ferdülés, fröccsöntési hiba, mindegyik ugyanúgy kapcsolódik, nem lehet belekötni. Az órás elem a tetőn kellő erővel passzentol az alatta lévő elemhez, tényleg csak ámulok. A fa szintén, minden olyan, mintha DUPLO-val játszana az ember, a JDLT elemeihez képest pedig kánaán.





Figurák
Első osztály, döbbenetesen jók. Pontos festés, éles kontúrok, semmi lötyögés, nem kell határozottan hozzányúlni, hogy ülő helyzetbe vagy feltartott kézzel rakjuk le, de nincs is a szétesés határán. Kritika nem érheti.




Mosolykommandó, balra a Duplo, némileg alacsonyabb, a kínainak valahogy más a sisakja, csúcsosabb, kínaibb :-)






Jobbra a DUPLO, ha valaki még nem tudna megkülönböztetni őket :-D


Összesítve elmondhatom, hogy maguk az elemek egymással is nagyon jó viszonyban vannak, de az igazi öröm az, hogy ezek tényleg összeépíthetők a DUPLO-val, van némi eltérés a kapszkodás erősségében, de ez nem szignifikáns. Ne akarjunk méteres tornyot építeni 2*2-es kockákból, mert az nem fog menni, de egyébként nincsen szégyenkeznivalója a HUI MEI készletnek, ezt el kell ismernem.

Játék

Az igazi teszt, nem is kérdés.
Az eddig leírtakkal ellentétben a mozdony működése némileg eltér a "licenszeltétől". A gomb megnyomását követően kicsit rekedtesebb, kicsit SOKOLosabb hangzás bújik elő a kasztni alól, nem sértő a fülnek közel sem, de nem annyira sima, mint a DUPLO hangja, ettől eltekintve teljesen vállalható, ráadásul tartalmaz extrát, ugyanis ad vonathangot is a dudáláson kívül, ezek felváltva hangzanak fel a kis járműből. A tankolás hangja is az eredeti koppintása, 3 csordulás a tanksapka megnyomását követően, valamint erre is igaz, hogy némileg hangosabb, érdesebb maga a hangerő. Engem nem zavar, de elsőre feltűnt, másodjára már kezdtem hozzászokni, pár órai nyomkodást követően pedig egyenesen megszokott háttérzaj lett a lakásban.
Viszont teker a kis vacak, nem is akárhogyan. Nincsen neki akadály, nincsen leállást, kapar ha kell, híd, felüljáró, illesztési hiba, nincs akadály, nyomul. Ráadásul gyorsabb a DUPLO-nál, ránézésre egy úgy 50%-al, mindenki döntse el maga, hogy ez baj vagy sem, de szerintem bőven benne van a játszható kategóriában.
Az egyetlen problémát a motor, elektronika működésében, hiányában látom, az erőforrás szépen és halkan teszi a dolgát, nem kattog és kerreg kellemetlenül, ugyanakkor ha felemeljük a sínről, eldöntjük, satöbbi, akkor nem áll le, hanem megy tovább. Ez biza nem igazán jó így, elkezdve az elem tartósságától a lekapcsolás kötelezőségéig. A másik gondom, hogy ha hagyjuk futni a sínen, földön, bárhol, addig megy, amíg nem nyomunk rá, nincsen benne időzítő, tehát zakatol, ameddig szufla van benne. Hm, kínai virtus.




Véleményem?
Ez bizony egy nagyon versenyképes csomag így, újonnan kb 6-7e ft-ért lehet hozzájutni, én ennyit nem adtam volna érte látatlanban, de aki szülőként azzal a hihetetlen vonatőrülettel van szembesítve, mint mi, úgy annak érdemes lehet elgondolkodni egy készlet beszerzésében. Tekintve, hogy a LEGO árai kezdenek a pofátlanság határához közelíteni, így ez a most bemutatott játékvasút jó alternatíva lehet a mai időkben. Nincs mit szépíteni a dolgon, pár év múlva komoly minőségbeli konkurenciát fog jelenteni a dán gyártónak a sok keleti koppintás, és akkor bizony elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mennyit ér meg nekünk az, hogy igazi LEGO-t akarunk pl a Fa alatt látni.


Rengeteg ilyen képet tudnék még betenni, folyamatos attak alatt volt az összeállítás

Próbálom a következő időszakban beszerezni az Enlighten gyártó néhány vonatát, szívesen veszek tippet, hogy kínai rendelésen kívül hol tudnék emberi áron hozzájutni a szettekhez.

11 megjegyzés:

  1. Érdekes volt a cikk. Én kb egy éve gondolkodtam el, hogy megveszem a cikkben is említett Enlighten cég 305-ös hajóját, amit a fehér spanyol 6280-as Armada Flagshipről koppitottak. Jól nézett ki a képeken, több volt hozzá a minifig és a hajó is elég kidolgozottnak tűnt. Azonban, amikor már majdnem megrendeltem 5-6 ezer Ft körül, szembejött velem egy 6291-es (a 6280-as újrakiadásban) 6900 Ft-ért tökéletes dobozzal, útmutatóval, szerintem egyszer összerakva. Szóval, azt vettem meg. Így azóta sincs klónom, de mondom, a képeken a ez a hajó volt olyan jó, mint a 6280-as a képeken.

    Egy link róla:
    http://www.yahobby.com/enlighten-building-blocks-bricks-corsair-royal-warship-p-105.html

    Üdv!
    Zoli

    u.i.: Remélem, a link nem sérti a fórum szabályait. HA igen, akkor töröljétek, nem reklám akart lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, gátlástalanul koppintanak, ez nem is kérdés. Inkább azon kellene rágódnia a dánoknak, hogy mikor lesz ez már akkora bitorlás, hogy fellépjenek ellenük, már ha tudnak, akarnak és legfőképpen érdemes.

      Törlés
  2. Nem szokásom, de egy kicsit demagóg leszek. A kínaiból pont a duplót nem kellene megvenni, mert ugye tudjuk milyen nemzetiségű szorgos kezek gyártják. Ezzel együtt én vagyok a legnagyobb sírós szájú a lego árak miatt, szóval valahol ezt is megértem. Nem is veszek mostanában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szorgos kezek gyártanak majd lassan mindent. Ezt te is tudod.
      Utaltam a laborvizsgálatra is, nem kell elhinni mindent, amit a dobozon írnak.

      Törlés
    2. Zeon szerintem inkább arra utalt, hogy ezek a szorgos kezek (mármint a Duplo-gyártók) Nyíregyháza vonzáskörzetéből járnak dolgozni, nem a - klón-hegyek, matt minifigek, és az Ebay-re festetlen, ritka legóalkatrészeket kommunizáló - 150-szeres lélekszámú országból.

      Törlés
    3. Igen, én ezt értettem, de ne legyünk ennyire lokálpatrióták, nem a két szép szemünkért van itt a gyáruk, akkora kedvezményt kapnak az államtól, hogy azért én is jöttem volna :-) Kiemelt Partner, ez nem is gond, de ez üzlet.

      Törlés
  3. Ezzel mákotok volt, mert én nem látok akkora fejlődést úgy általában a kínai vonalon :) Ami engem illet, semmi pénzért nem vennék klónt, még ha minőségileg nem is tudnék belekötni, akkor is inkább adnám be a derekam mondjuk egy nanoblocknak, ami számomra mégsem akkora pofátlan átverés, mint az ilyen 99%-ig a legoéval megegyező cucc. Itt jegyezném meg, hogy mindezektől függetlenül nyugodt szívvel elfogadok/átveszek bármilyen megabloks-os halo szettet vagy bármi ilyen jóságot :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig fejlődnek. És gyorsan, pár évvel ezelőtt még jóval gyengébb klónjaik voltak. Igazi, nagyfiús legókról meg a közeljövőben szólok.
      Félreértés ne essék, nem szándékozom megtartani a szettet, ez főképp teszt céljából került beszerzésre, de mindenképpen érdemes számolni vele, ezt kár lenne tagadni. És ehhez a LEGO is hozzájárul az áraival, és ez egy ilyen árérzékeny piacon bizony súlyos érv. Rengetegen olvasták a JDLT-s és kompatibilis DUplo posztot, gondolom nem a legós közönség, hanem aki ilyet venne és google-ba keresi és minket dobott ki. Ez is jól mutatja, hogy keresik az emberek az alternatívákat, tudjuk miért.

      A NB HALO engem is érdekelne, az nagyon jól sikerült összeállítás :-)

      Törlés
  4. Én vevő lennék a szettre ha még megvan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Peched van sajnos, elajándékoztam már.

      Törlés
  5. Tavaly vettem egy ilyen HUI MEI-es szettet az ára miatt. Fele annyiba került, mint az eredeti LEGO. Karácsony előtt kipróbáltam biztos, ami biztos. Szépen működött. A kisfiam kibontotta a fa alatt, a vonat egyet nyekkent és onnantól kezdve se kép se hang. Hát mondanom sem kell borzasztó kellemetlen volt!!! Én pedig nem kicsit voltam ideges!! Még az a szerencse, hogy őt annyira nem törte le a dolog és elkezdte tologatni. Másnap kénytelen voltam megrendelni a LEGO kisvonatot...drágán, de működőképesen! A síneket és kockákat viszont tudjuk használni belőle, ha már a vonatot nem is, mert az tény, hogy szinte észrevehetetlen a különbség a LEGO és az HUI MEI-es verzió között. De soha többet nem veszek utánzatot az biztos!!

    VálaszTörlés