4 Ez vajon még mindig Szuper?

Ha már legutóbb a Hősökről volt szó, emlékezzünk meg most a Szuperhősökről is, melyekből egész arzenálnyit zúdított már eddig is nyakunkba a LEGO, s nem átallanak folytatni ezt a hagyományt jövőre sem. Én személy szerint vegyes érzelmeket táplálok ezen szettek iránt, de úgy vélem, hogy kifejezetten a figek miatt dobják piacra a szetteket, azokat meg szeretem. Képregény vagy mozi egyaránt jöhet, s bár nem tépem meg magam egyikért sem, de az alaprajongás is elégnek bizonyult eddig. 2014-re eddig nem túlzottan nagy kupacot hoztak nyilvánosságra, de szerencsére van benne nagyon jópofa. A képek ismét a Bricksetről származnak...


Kezdjük mindjárt a piros-kék pókfajzattal, melyből még minimum 3 fog ezen kívül megjelenni, de hivatalos név és kép még nincs. Képregényileg már rég kedvelem, így inkább a fickó fazonját vizslatom, mint a - most a tasakosokhoz képest normálisnak mondható - szett egyéb vonzatait, de azért arról is megemlékezem. Semmi extra, egyszerű promócucc, így a pókihoz jutás költsége alacsonyan tartható. (Ha sikerül megcsípni)

30302 Spider-Man

Marveléktől mára ennyi jutott, a többi mind DC, azon belül is Batman. Lássuk, ők mire jutottak 2014 tekintetében. Elsőnek itt van a Pingvin és a pingvinsereg. A kacsa jópofa, de kicsi, Pingvin őkelme elég gyatra, ám az épített, antennás madárkák jópofák.

76010 Batman: The Penguin Face off

Szőrösmellyű Man-Bat (micsoda fordulat!) érkezik a következő dobozban. Jó lesz a többi denevér mellé. Robin Nightwing (THX Anak!) cseppet kócos, korrektnek tűnő szerkóban, míg a helikopter egy kissé leegyszerűsített áramvonalas valami. Nagy ájuldozásra nem ad okot.

76011 Batman: Man-Bat Attack

Újabb szuperhős, Flash keveredik a képbe Mr. Edward Nygma mellett. Gyűjtőknek kötelező, amúgy Batman járgánya egész jól sikerült.

76012 Batman: The Riddler Chase

Macskanő Batgirl (újfent...) lila cafatban, Robin meg sárga köpennyel! Végre! Amúgy Jokerhez illően vicces szett ez. Hogy jó-e, ki tudja... majd kiderül.

76013 Batman: The Joker Steam Roller

Nos, ennyi. Rajongók és ellenzők, most tiétek a pálya, mit szóltok mindehhez?

4 megjegyzés:

  1. Személy szerint ilyesmit nem vennék, de nyilván nem én vagyok a célcsoport sem. A figurák közt vannak szebbek, meg nagyon cirkuszi kinézetűek is. A gépek ránézésre - átlagban - nem rosszak, de nagyon szegényes szerintem mind MOC-olható alkatrészek tekintetében. Túl sok a speckó elem szerintem. A Pókembert elfogadnám - pedig nem is szeretem a karaktert - meg a 76010-es Pingvinest, aki szerintem kimondottan jól néz ki a képen. Ellenben a pingvinsereg nekem nem jön be sajnos. De mivel szeretem a Batman visszatér c. filmet és ez a szett egy az egyben arra épül, így ezt azért ha olcsón látnám, lehet megvenném. De mivel olcsó nem lesz, ilyenem sem lesz soha. :)

    Üdv!
    Zoli

    VálaszTörlés
  2. Tudom, h nem SH kategória, de azért ide is tartozik a DC hős miatt:
    http://www.impawards.com/2014/lego_movie_ver11_xlg.html

    Üdv!
    Zoli

    VálaszTörlés
  3. Én egyáltalán nem értek a képregényekhez, nem is szeretem őket, de nekem is csak pár kattintás volt utánajárni, hogy a "cseppet kócos Robin" valójában egy Nightwing nevű új karakter. A mini Robin az úthengeres készletben lesz, ahol te Macskanőnek nézted a másik új karaktert Batgirl-t. A felsorolásból kihagytad a Juniors vonalon megjelenő két készletet, aholis a pókemberes egész jó lett. További Marvel készletekről is van már infó:
    http://www.brickheroes.com/2013/12/lego-super-heroes-2014-les-nouveautes-marvel-en-images/

    Bocs a szőrözésért de egy pöppet lehettél volna alaposabb!

    VálaszTörlés
  4. Köszi Anak! Ez van, ha az ember előre dolgozik a medve bőrére. Azóta már van amit külhonban végig is játszottak. :(

    Mellesleg nehogy már Te kérj elnézést, mikor én bakiparádézok. Szóval bocs minden érintettől, a szöveg két vonatkozó "pontya" javítva, továbbá ráugrom a többi előre megírt darabra is, hátha van még mellélövés.

    A Juniors, és a hivatalos dobozképpel még nem paláverezett szettek direkt maradtak ki. Előbbiek majd azoknál jelennek meg, utóbbiak pedig várjanak a sorukra.

    VálaszTörlés