0 Végigjátszás (alternatívákkal): 6871 Star Patrol Launcher (1984)


Előző héten rakétákat lődöztünk az űrbe, s ma is hasonló az alaptéma, ám ez az indítójárgány pici űrsiklók pályára állításában szándékozik segédkezni, mégpedig az űrjárőrök nagyobb örömére. Várható tehát, hogy legalább minimális fegyverzetben, vagy kézi sebességmérőben hiányt nem mutató végigjátszás lesz mai osztályrészünk, így ezen elvárás mentén vessük is bele magunkat a kukacoskodásba.


Téma
Pofa Steve, magához vett két veteránt a rakétásoktól, hiszen összeszokott párosok kiképzésére külön programja van kiképzőbázisán. A két jómadarat ifjabb korukból már ismerhetjük; ők Phil és Ted, akiknek a pályakezdő éveiből fennmaradt dokumentumokból csemegéztünk a múlt héten. Pofa mester persze nem hagy parlagon heverni egyetlen tehetséget sem, így összegyűjtötte nekik a fellelhető páros feladatok legjavát, hogy kihozzák magukból a maximumot. Nem lesz egy könnyű menet, de vágjunk bele!

Statisztika
BL ár (használt): 2.700,-..10.500,- (kb 3.300,- forintba került, ez is egyszer összeépített, gyakorlatilag újnak mondható)
BL ár (új): 17.300,-..20.300,-
Kockaszám: 63 db (saját doboza, Peeron), 60 db (BL)
Minifig: 2 fő
Alternatívák: 4 db, összeépített állapotban fényképezve
Doboz: USA-fazonú tégla, Legoland szalaggal és elemszám-jelöléssel a frontoldalon, megnevezéssel az oldalán, az alternatívák képeivel pedig a hátsó traktusban.

4 szép kis változat...

hibátlan élek...

ha valaki elfelejtené a nevét, elég ide vetni egy pillantást...

Alapkészlet
A szettből elővarázsolt útmutató ismét kis leporelló, a növekvő darabszámhoz igazodó módon telis-tele az építkezéssel, így pluszként már csak a címszereplő fotója fért el rajta.


Jókora területet kezd már beborítani az alkatrészmennyiség, mind a kedvelt szürke, és a szintén szeretetnek örvendő kék elemek halmazát mutatva a kedves legózónak. Finom pufikerekek, két CS-fickó, és a továbbgondolhatóságra pozitív hatást gyakorolni képes változatos elemkínálat.


Pofa mester első választása két hősünk számára egy pici járőr-sikló, a hozzá tartozó csuklós indítójárművel. Az alapgondolatot természetesen a Ted és Phil által már jól ismert rakéta-indító járgány adta, így okozva kellemes kezdeti perceket hőseinknek, s könnyedebb beleszokást a kiképzőbázis életébe. A kis sikló felépítése roppant egyszerű, kétfejes, citrinlencsés bénítófegyverrel elől, közepes tolóerőt biztosító, II. besorolású mikrorakétákkal, és nanotechnológiás taszítómező-generátorral hátul.



nagyon klasszikus...

Lássunk neki a vontatónak is. Egyszerű, csuklós darabról van szó, drónok programozására is felkészítve (lásd a vontatmány elejében a terminált), újabb citrinlencsés sugárvetőkkel, míg a szokványos holdjáró-fazonú vontató gép közeltéri dezintegrátora kis teljesítményénél fogva gyakorlatilag a terepi út-egyengetés záloga.



Pofa Steve-nek hála, az első próbálkozások is megörökítésre kerültek, s így azt most be is mutatom Nektek:

most látom: a hordozón a két sugárvetőt aszimmetrizáltam...


- Jó a szög, Phil? Filmre veszem az első kilövést, hogy legyen min röhögnünk este!

Alternatívák
Útmutató nix, ahogy az már lenni szokott. Még mindig elég szolid mennyiségű elemről lévén szó, nem oly' nagy probléma.

A B-modell a bal oldali, két egységet számláló csapat leszen. Azok közül is most a felszíni járőrözéshez kialakított hernyószerű felderítő egységet nézzük meg először. Ennek alapja maga egy hosszú hatású, háromtengelyes hordozó, elől szeizmikus transzponderrel és két citrinlencsés bénítóágyúval, szimpla kormányművel.


A felszerelés központi eleme a pirozafír-kristályos sugárvetőkből és a sebességmérést biztosító feltétből álló torony, aljában a kommunikációs felülettel.

- Áhhh, álmaim kütyüje!

A felszíni egység működés közben is megtekinthető alább:


- nyomassad Ted, még két robotot el kell kapnunk

A légi egység egy viszonylag hagyományos vonalvezetésű sikló, két citrinlencsés lökőhullám-generátorral, mikrorakétás meghajtással, és dupla spektro-gravitronos vonósugaras elfogó berendezéssel hátul.



Ez a kis vadász csak a pilótát képes befogadni, ám hatékonyságán ez mit sem ront.


- Phil, egy gyorsulási verseny mehet? / Naná!

C-modell gyanánt a jobb fölső képen ábrázolt Rainbow-osztályú 4-éltű védelmi eszközt (R-ATD) mutatom be, mely jelentős kihívást jelentett Ted és Phil számára, hisz ily széles körű felhasználatósággal és fegyverzettel ők még soha nem találkoztak. Steve öröme annál nagyobb volt, mikor látta az elragadtatást a két fickó arcán, hiszen az eszköz megtervezésében oroszlánrésze volt.


A kaszni széltében-hosszában telepített változatos elfogó-, védő-, és blokkoló fegyverzet oly sokrétű, és többszörösen kombinált, hogy annak bemutatása hosszadalmas szövegfolyamot eredményezne, így most csak nézzétek, amúgy is több, egyelőre titkosnak minősített találmány is helyet kapott köztük.



- Te, ez mire való? / Tudom én? Biztos tyúkkopasztásra...

A D-modellhez értünk, mely ma a középső alsó képen fellelt darab lesz. Ez egy picurka buggy, jórészt felszíni rosszalkodók elkapására rendszeresített bénítófegyverzettel és nagy hatósugarú sebességmérővel. Nagyon picurka, de aranyos, ezért nem haragszom rá, inkább majd ujjmenek hozzá valamit.


Elérkeztünk a negyedik alternatívához is, mely így E-jelűvé vált. Újfent két egység készül, egy hernyó-jellegű felszíni, és egy röpképes, deltaszárnyú. Ez utóbbi gömbsugárzó elkapó- és védelmi szerkezetekkel ellátott, és rakétahajtóművei megerősített páncélzattal, nagyobb tolóerővel felszereltek. A citrinlencsés berendezést magába foglaló modul suhanó és lebegő üzemmódba kapcsolható, a szélesebb körű hasznosíthatóság érdekében.



suhan...

parkol, esetleg lebeg...

- no, útra fel!

A felszíni egység, mely már az ismert hernyó-fazont öltötte magára, durva, mikrorakétás meghajtású, így példátlan sebességrekordok elérésére alkalmas. Elől térkiterjesztő-előtétes sebességmérő, kissé hátrébb bénító gömbsugárzók.



Beldár Csúcsfejet idézve: "Mondjátok: sárga tollazatú pintyféle kismadár!"

Ujjmenés
Pofa Steve vicces kedvében tálalt buggyja kiegészítésért kiáltott, így született meg az F-modell, mely a nevezett kiképzőtiszt egyedi fejlesztésű versenysiklója, s azért merte a két veterán kezébe adni, mert azok igen gyorsan, példátlan előremenetelt produkáltak kezei alatt. 3,5 fokozatú, minden körülmények között maximális megbízhatóságot és sebességet biztosító hajtóműrendszere jóval ennek megalkotása után is kedvelt volt a versenyzők között.


a multireceptoros fejtámasz fontos tartozék...

- Most mi van, menőzöl?

G-jelű 1setMOC is akad a tarsolyban, méghozzá Pofa mester egyik felettébb kedvelt bolygóközi elfogó-vadásza képében, mely azon felül, hogy kétszemélyes, oly brutális mértékben felvértezett mindenféle járőr-fegyverrel, többrétegű pajzsgenerátorral, és elhárító berendezésekkel, hogy normális űrjárőr ettől többet igazán nem kívánhat.




Változtatható szárnyállás gondoskodik a mindig optimális menetteljesítményről és -biztonságról, a tűzvezérlés pedig kvantumtechnológiás rásegítéssel, és nanoreceptoros idegpálya-csatolóval történik.


- Nyomuljunk, pajti!

becsuk...

kinyit...

masszív szerkezet, gyenge szellő nem fújja szét...

Értékelés

Ötlet: 4/5
A rakéta-indító újragondolása siklóra, ami aranyos, de ettől több is kitelhetett volna a tervezőktől. Kicsit szegényesnek tűnik az alapmodell, ám némileg mégis üdítő hatású. A szürke és kék világ ötvözete nekem bejön.

Alternatívák: 4/5
A B-modell földi egysége mindent visz, mellette a kis jet már csak ráadás: 5
A C-modell Bogoly Berti-féle mindenízű drazséra hajaz, kicsit jópofa, ám nekem nehéz ráérezni a lényegére, olyan fura: 3,5
D-modell is akad, bár az csak csepp részét használja ki a szettnek. Pici buggyról van szó, mely aranyos, járőrözésre felkészített. 4 pont lehetne, de a vacak anyagfelhasználás miatt még fél pont mínusz: 3,5
A végső, E-modell teljesértékű, repülője tetszik, a földi hernyó meg kissé megütköztetett, úgyhogy: 4
Ezeket átlagolva pont négyest kapunk.

Kockák és doboz: 4,5/5
63 kocka, az elején már emlegetett jóságokkal. A darabszám már elég rendben van, a doboz pedig tetszetős, kínálja magát. Phil és Ted a szokásos piros-fehér CS-ruha kedvelői, melyekkel már kissé túlszaporodni látszik a színkínálat, ám mégsincs így. A kék-szürke összeállítás remek.

Továbbgondolhatóság: 5/5
Ez a kupac már nagyon jól kezelhető, és az elemösszetétel nagyban támogatja a továbbgondolás folyamatát. Ebből a szempontból kifejezetten dícséretes szettnek találtam.

Élmény/játszhatóság: 5/5
Érdekes és változatos, semelyik modell (naná, hogy a sajátok sem) nem akar széthullani, nagyon jól játszható mindegyik variáns, és a változatosság gyönyörködtet alapon azt kell mondjam, kihozták belőle, amit ki lehetett hozni.

Összegzés: 22,5/25
Igen szép pontszámot sikerült megint összeütnünk, úgyhogy eme készletnek sincs miért szégyenkezni. Naná, hogy a gyűjteményben a helye!

vrummm...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése