0 Végigjátszás: 41007 Heartlake Pet Salon


Újabb olyan témába vágunk ma bele, ami megfelelő színezettel és fazonban normál városba is elkelne, ám ez még váratni látszik magára. A dobozkép elég tutti-frutti rágógumi hatású, ezért bizonyos fenntartásokkal álltam neki az építkezésnek.



Téma
Heartlake City széles körben ismert állatkedvelő lakosságáról, melynek kisállat vonatkozásaival kapcsolatban a helyi Bubblegum Co. által üzemeltetett kiskereskedés igyekszik teljeskörű szolgáltatási palettát biztosítani. Idén nyáron Emma kis barátnője, Joanna végzi itt nyári gyakorlatát, akinek így egy dolgos napjába tekinthetünk bele. Joanna – amellett, hogy nagy állat- és Emma-barát – a munkában sem ismer tréfát, s teljes odaadással végzi a rá osztott feladatokat.

Pet Shop Boys (and Girls)
Kisállat kereskedés, de általában a velük való foglalkozás, mint téma még az eddigi lányos sorozatokat is jól elkerülte, és csak néhány extremitásnak köszönhetjük, hogy az ABS-világba egyáltalán bekukkantottak valaha.

2010-ben három állatkával (blöki, nyuszi, macsek), akváriummal és némi eledellel indított a Duplo-próbálkozás 5656 Pet Shop. Itt még nyugdíjas alkalmazott viszi a boltot.

2011-ben óriási ugrással érkezünk az azonos névvel megáldott, a Modular Buildings sorozatba illeszkedő szetthez. Ez a 10218 Pet Shop névvel tiszteleg a kisállat-kereskedések hagyományos városi letéteményesei előtt, és szabadon választható, ki legyen az eladó, hiszen alapból egy apu-anyu-lánygyerek felépítésű családot, és egy szobafestő-mázolót kapunk hozzá.

A 2012-es év már a Friends tündöklésének éve, ám indulásként csak egy aprócska megemlékezést kapunk Pet-vonzattal: 3935 Stephanie’s Pet Patrol címen a szöszi óvja, s szállítgatja az egyik helyi nyulancsot böszme quadján. Ami ezután jött, azt pediglen ma vehetjük szemügyre, hát vágjunk is bele.

Statisztika
Ár: 6.500,-..9.499,- (9.490,-)
Kockaszám: 242 db
Minifigura: 2 fő (Emma és Joanna)
Egyéb élőlények: kutya
Építmények: 3 db (a berendezett üzlet, egy külön árukínáló polc és egy kád)
Matrica: van (minden agyon lesz maszatolva, jajj)
Doboz: élhorpasztott, Friends-fazonban nyomott domború tégla















Alapkészlet
A doboz tartalma két számozott tasak, egy útmutató, továbbá két világoskék alaplap,


...és az említett mindenszínű “nemtetszik” matrica (és miért nincs a szettben macsek?).


Az egyeskét kiborítva kezdünk, s első villanásra feltűnnek a nejlonba burkolt lábak és törzsek, továbbá az alaplapok is ide tagozódnak be. Fura ez a kék alt, de égboltként vagy tóként remekül funkcionálhat.


Emma tök egyszerű öltözetbe bújt ma, tekintettel a várható piszkolódási ütemre, így egy duplán rakott rózsaszín szoknya és egy pántos felső adja mai ruhatárának gerincét. Frizurája a már-már unalomig ismert, ám tetszetős, hátul fonatba rendezett, hullámos fekete gumihajzat.

csini, de egyszerű

Barátnője, ki ma az üzletet viszi, a kreol bőrű Joanna, jóval szerényebb méretű, ám cukin copfozott hajjal van ma jelen, s öltözete is érdekesebb, hisz magenta halásznaciban virít, míg felül enyhén retrós trikószerűségbe bújtatta habtestét. A magentatalpú fehér dorcó igen jól megy gatyójához. Mosolya hasonlóan édibédi, mint barátnőjéé s bőrük színén kívül már csak szemüké tér el (zöld és barna), hogy megkülönböztethetőek legyenek.

laza...


barátok, ha találkoznak...


hajcserés támadás... - szerintem így jobb



Végül itt van kis kedvencük, Pamacs Pamela is, ki a már korábban megismert Bogyó Pepi testvére, s akivel betűre megegyező fizikuma miatt gyakran össze is keverik.

"vuh-vuh - ilyen kutyát is tudok utánozni"

Az összekeverés további elkerülése érdekében kapta Pamela ezt a szép ezüstcsatos nyakörvet, melyben azóza is vidáman virít.

de lehet, hogy platina...

Ezután jócskán kapunk a lineáris építkezésből, melynek során felhúzzuk a kisállat kereskedés falait, kirakatait, és a berendezés rögzítő pontjait is.






most még bárhova elmenne...

A falakat ezután sötétkék födém-imitáció és rágógumi-szerű, gömbölyded tetőzet zárja.



Nicsak, egy Fabuland-örökség is előkerül! De szeretem ezeket... Egye fene, rárakom a matricát, mert csak kicsit gáz.




Figyeljétek meg a felfogatást...
 


Ím, elfogyott az első tasak építési bázisa, ennyi maradt csak:


Illetve a matricaív java még hátra van.


A második zacsek szerényebbnek néz ki elődjénél,


...ám három kellemes elemet is rejt:


Világi cukisággal kezdünk, mely Csiri és Csuri, a lokális papagájpopuláció két “díszpéldánya” számára tiltott övezetnek lett minősítve, hiszen e két jómadár fél év alatt feléli, gyakorlatilag lereszeli birtokba vett lakhelyeit.




Ezután némi csalás keretében nem az előírt virágokat építem meg, hisz nem viselem túl jól a vegyesen rakottakat.




 
A továbbiakban árufeltöltői minőségemben ismét matricázok némi cumót, melyek aztán berendezik a kicsiny boltot.



Természetesen van, amire nem kell matrica, ám berendezésnek újfent jó.







a lila apróságok most kimaradnak...

Az utolsó momentumok egyikeként egy kis árukínáló pultot alkotunk, melybe jótékonyan ismét nem helyeztem el a kesentyűket, hisz semmi kedvem nem vala felbontani a kis tasakot.





egy baja van csak: nem lehet az ajtón át berámolni a pultot...

Legutoljára készül el az állatmosdató turbókád, mely mobil, ám mégis hideg-melegvizes...

eddig elég fura...

na így már jó...

...és egy rahedli kis alkatrész még meg is marad tartalékba, hogy nagyobb legyen örömünk.


Az össz-maradékból a rózsaszín 1x1 lapot kineveztem szappannak, néhány színes pötty plusz a szürke csap finom illatú állatsamponná/bundafényesítővé lényegült át, míg a sárga pötty – értelemszerűen – gumikacsa lett.






Mivel dedikált pénzt csak nagy címletűt kaptunk, az érméket szürke pöttyel válthatjuk ki.

egy guba lesz...


irány a cirkusz!

Miután minden részletet kitárgyaltunk, nézzünk bele Emma és Joanna mai napjába is zárásként.

természetesen a virágok helyén a legjobb a föld a csontrejtéshez...


gyertek, már nyitva vagyok!


még valamit?

jajj, Pam, már megint útban vagy...


gyere szépen, itt a csonti, hol a csonti...


kifele b.d.s dög!

még egy kis cirkuszi akrobatika...
Értékelés

Ötlet: 4,5/5
Nagyon friss téma, hiánypótló lenne Cityben is, és itt sincs még nagy előzménye. Jópofa, illeszkedik a vonal fazonírozásába, de egy szaladgáló gyerek mondjuk óriási húzás lett volna. (Jó, aláírom, túlzó igény lenne ezt komolyan mondani) Kisállat viszont tényleg elkelne még egy, így kis csökkentés kinéz neki.

Kockák: 3,5/5
A rágógumi tetőt kissé másképp kellett volna súlyozni, a nagy üvegfelületek jók, a sok matricáért kár. A halovány türkiz (á'la aqua) színű panelek nem tudom, minek keveredtek ide, megintcsak színhajhászás érzülete van a dolognak. A kiemelt darabok nagy pluszt érdemelnek, de kevesen vannak a nagy áttöréshez.

Minifig: 4/5
Emma sajna elég kommersz szerelésben feszít, de szerencsére Joanna jön, és ellensúlyoz. Mellesleg mindkettőjük haját kedvelem. Megcserélve még ütőképesebbek.

Cukiság/jópofaság: 4/5
Nagyon jó magának az üzletnek a felszerelése, a kirakat is működőképes, és az egész struktúrált, több cuki és jópofa vonással eleresztett képzetet ad vissza.

Élmény/játszhatóság: 4,5/5
Kiválóan játszható, rengeteg dologra gondoltak a tervezők, és gyerekkézzel külön könnyű boldogulni a bolton belül is, bár a fellógatott tasakok a gyerekek számára kissé nehezebben mozgathatóak.

Összegzés: 20,5/25
Az előző Friends-szettel egy kategóriába eső minősítésű, közepes méretű készletet kaptunk ma, mely városi használatra is bevethető kisebb átszínezéssel. Az első rágógumi-ijesztés szerencsére nem égette fel az egész hangulatát. Megintcsak színhalmozásos, bár a nagy kirakat ezt jótékonyan tompítja.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése