0 Minifigjátszás (CM8 15. rész): Pirate Captain


Azonnali felismerést biztosító ruházatba és végtagpótlásba öltözött fickóval foglalkozunk ma, kinek angol megnevezése valóban fedi e sztereotípiákkal terhelt alak mibenlétét. Naná, hogy bonyolult lenne viszont folyton-folyvást Kalózkapitánynak neveznem az ürgét, így ehelyett az egyszerűbb Kalóz, esetleg Kapitány névvel hivatkozom majd rá


Téma
Az egyetlen szemmel született Sam Oeldoek az újhazába szakadt angol-holland szerencsevadász vegyesházasságból származó fiatalember már idejekorán megismerkedett az élet kegyetlen oldalával. Nagykorúvá válásának alkalmából ugyanis jelentős tintázásnak vetvén alá magát, továbbá rokoni és baráti körét, elfeledkezett a környéket rettegésben tartó vérmes nyúltilopról, mely – balladai homályba vesző módon, s rágcsáló/növényevő hagyományairól némiképp megfeledkezve – elköltötte a teljesen matt Sam bal kézfejét, valamint komplett jobb lábát. Szerencsére a nevezett baráti körben működtek kovácsok és ácsok is, s így esett, hogy a még idejében megmentett ifj. Oeldoek láb- és kézfej-protézist kapott. Ilyen előzmények meglehetősen predesztinálólag hathatnak a későbbi pályaválasztás során, s most sem történ ez másképp. A kocsmák, bárok, lebujok törzsközönsége, de még a gyengébbik nem erősebb képviselői is gyakran nevezték Samet teli szájjal röhögve Kapitánynak, rosszabb esetben simán Kalóznak. Ez persze megpecsételt hősünk életét, s elszegődött a szomszéd város taván berendezett Medieval Pirate Memorial Amusement Parkhoz, ahol gyakorlatilag első napon bejárta a teljes ranglétrát a vécésnénitől a Bögyös Jolánhoz ajánlott korcsma vezetésén át a Ye Olde Arrrr' kalózhajó-utánzat idegenvezetői posztjáig.


Kalózokra emlékezve
Szegény, pórul járt Sam élete nem oldódott volna meg ilyen egyszerű úton-módon, ha a megelőző történelmi idők – némi Disney-indíttatású romanticizálástól fűtött körítéssel – ki nem termelik a maguk híres-hírhedt kalózvezéreit. Ezek, és legénységük, valamint az általuk egzecéroztatott népek LEGO-leképezése szintén megtörtént az idők folyamán, s ezért nem tekinthetünk el a spirituális elődök bemutatásától.

A halálfejes zászlók alatt jórészt vitorlásokat képzelünk el, s lőn... még a minifig-korszakot sem értük el, de javasolt modellként már Jack Sparrow nagyjelenetét idéző vitorlás csanakot kapunk az 1973-as 2 Basic Set keretében.

pici, de azért vitorlás...


Kissé komolyabbra fordítva ama szót, nem mehetünk el az amerikai hajókat is érő kalóztámadások nyomán életre hívott fregattok egyike, az aktuálisan 15 csillagot felvonultató USA zászló “csillagképére” utaló nevű, 1797 szeptember hetedikével hivatalba állított USS Constellation LEGO-megvalósítása mellett, mely eredetileg 1978-ban jelent meg a 398, majd 25 év múltán a 10021 azonosító alatt.

sok egyéb szépséggel...

Innentől újabb terjedelmes szünet osztályrészünk, mígnem 1989-ben ránk köszönt a kalózok számos I-betűs altémája, úgy mint a kezdőévtől származtatott Imperial Guards, a '96-os Imperial Armada, vagy a vitatott képességekkel bíró, ám számomra tetsző 1994-ben jegyzett, ám 2001-ben egykészletes emlékezésbe keveredő Islanders. A 2001-2002 évjáratok persze már mind csak visszatekintő újrázások, esetleg ráncfelvarrások voltak a 1997-ig futó, immár Pitates I témához kapcsolódva, majd tekintélyes szünet után egy sorozat Pirates II készlettel próbálta a LEGO betömni a rajongók és gyerkőcök örökké panaszkodó száját, sőt egy évre rá UCS minőségű csodával is gazdagodhattunk a 10210 Imperial Flagshipnek hála.
Akinek mindez nem lett volna elég, az 2004-ben a 4 Juniors témában futhatott még össze a halálfejes zászló alatt hajózó társasággal, vagy kisebbeknek a Duplo két évre rá produkált pár cúfszágot. Verébjani jóságait csak érintőlegesen hozom fel, bár 2011-ben jócskán beletaposott a gázba, míg egy másik licenszelt téma ilyetén kilengése a szereplőkből fakadó debilséggel párosulva nyújt felejthetetlent.


Statisztika
Súlycsoport: 1.
Kockaszám (az alaplapon felül): 6 db

Kiegészítők: kard, toll a kalapba
Érdekességek: a kalap festése

Figura
Kalózunk – gondos stylist-i munka eredményeként – recésborotvával cakkosra fazonírozta ébenfekete arcszőrzetét, mely nemcsak a pompás körszakállból, de egy hozzá fazonban, színben és méretben tökéletesen illeszkedő bajuszból is áll. A busa szemöldök némi hátprém-átültetés eredményeként lett csodásan kalózos, s Samnek már nem volt más dolga, mint full fekete kontaktlencsével teljessé tenni a gonosz ábrázatot. Ezzel nyilván jó vételt csinált, hisz esetében ez azonmód egyet fizet kettőt kap akcióként csapódott le, tekintettel egyetlen kontaktlencsézhető szemére. A másik videoszenzor helye már születése óta bőr szemtakaróval van elrejtve. A helyi Arrrbucks kávézóban eltöltött jelentékeny idő sajnos meglehetősen megviselte a Kapitány fogait, így a jobb és a bal alsó egyes már csak emlék, míg a komplett bal fölső őrlő-sor arany színűre maszatolt koronát visel. Széles jókedvén ez szerencsére mit sem változtat, így ma is vidám arcát láthatjuk, gonoszkásra alakított vigyorával.


A kalózkalpag természetesen nem gyermekkori öröksége Samnek, hanem új munkaköre követelte azt meg. A magasabb bevételi ráta érdekében ennek díszítése világos, hogy menő aranyszín-nyomású halálfej, és a gonoszok számát idéző mennyiségű szegecs-minta. A halálfej persze nem sima fazonú, hanem még a csontszemöldök is morc összehúzódást mutat rajta a nagyobb hatás érdekében. A pompás fehér strucctoll-utánzatot Bricsesz Gizi becenevű kolléganőjétől kapta, kivel végül még sem keveredett romantikus viszonyba. Az emlék viszont emlék, tehát eme költői emelkedettséget biztosító díszt így szerencsére mi is megtekinthetjük.


A gravitációnak engedelmeskedve ereszkedjünk most Oeldoek mester felsőtestéig, aholis megcsodálhatjuk idegenvezetőségének pompás hozadékát, a kalóz-aranykort idéző felsőruházat képében, melynek legkiemelkedőbb darabja a zsabós hipófehér ing, előkének is beillő habos-babos lényegével, melyre pazar piros, aranydíszítéstől és -gomboktól sem mentes kabátot húzott. Mindez nyilván nem tesz megfelelő kalózságúvá egyetlen egyedet sem, így nem tekinthetett el a mindezt összetartó, s még a kard függesztett tárolására is felkészített, csodás bőröv magára öltésétől. Ez annál is inkább okos ötlet volt, mivel így gyönyörködhetünk az antikolt csatok mattságában, s csakúgy a szélesebb derékszíj, valamit a filigránabb, vállon általvetett öv összhangot mutató cakkosságából fakadó esztétikumban. Itt kell megemlítsük azt az örömteli tényt is, hogy az ifjabbkori megevős baleset után elnyert spiáter kézfej-protézis komplett felújítását, s aranyszínűre fúvatását az M.P.M.A.P. teljeskörű eszmei és anyagi támogatása övezte Sam Oeldoek nagyobb örömére.


A csodálatra méltó torzót kevésbé fényes alváz követi. A Park vezetése ugyanis úgy látta jónak, ha a falábat teljes pompájában bemutatja hősünk, így – nem kevés spórolást elérve – egyszáras fekete bőrnacival látta el kiemelt dolgozóját, míg ennek ellensúlyozásaként a fröccsöntött PVC műpata helyett valódi mocsári ciprus lábpótlékot újított a lábszám-csökkenésben szenvedő műkalóznak. Sam ennek inkább örülni látszik, úgyhogy javaslom, mi is barátkozzunk meg e dologgal.


A felszerelést teljessé teendő, az Arrrbucks által is forgalmazott Polyfoam játékkardok egyikét magához vette Sam, miután közvetlen munkáltatójától ígéretet kapott annak felturbózására. Így is lett, s a habkard elnyerte végleges, az aranyfüstre a végletekig hajazó sárgarézfüst takarást, melynek hatására egy csapásra hetedhét országra szóló hírnévre tett szer mai hősünk. Természetesen ennek köszönheti mai bemutatkozó szereplését is, de ezt már szigorúan csak zárójelben jegyzem meg.


Értékelés

Ötlet: 4/5
Brickbeard és Red Beard kapitányok után, s néhány egyéb kilengést követően – pláne a Pirates téma remélhetőleg átmeneti szünetelése mellett – hasznos volt a köztudatba dobni egy újabb rablófőnököt. Hogy ez ilyen pazar körítéssel sikeredett, az csak külön jó, bár pontosan az előzményekkel büszkélkedő figura mibenléte gátolja a maxipont-adás lehetőségét.

Festés: 4/5
A kalap aranyozása kiemeli őkelmét a rokon ősök sorából, míg arcbéli és felsőtesti díszítésére leginkább a pompázatos jelző aggatható. Legalább egy mandzsetta, vagy a lábon egy csíknyi dísz azonban még roppantosul hiányzik, miért is 1 pont mínuszt kénytelen vagyok bevetni.

Fejfedő: 4,5/5
Kis híján tökély, habár egy cseppet különlegesebb tolldísz, avagy a kissé monoton aranyfestés megbolondítása hasznos lett volna.

Kiegészítő: 4,5/5
1989 óta létező, több mint száz készletet gazdagító szablyáról van szó, így önmagában nem mondhatnók, hogy micsoda menőséggel van ma dolgunk, azonban némiképp árnyalja a dolgot egy fontos momentum, jelesül az, hogy az elődök mind sötétszüre, illetve sötét kékesszürke színekben lejtettek, s a gyöngyházfénnyel súlyosbított arany szín ezen egy “szettnek” (vagy inkább minifignek) a hozadéka. Ilyen módon elkerülhetetlen a magas pontszám.

Cukiság/Jópofaság: 4/5
A hülye vigyor, az arcon fellelhető egyéb jópofaságok, sőt a fickó összesített kiállása is számomra jónak tetszik, bár nem űberkúl, de egy jót megérdemel.

Összegzés: 21/25
Nem olyan vészes ez egy régről ismer fazon újragondolásos turbó-verziójától. Kalóztémailag is vannak kedveltjeim, így azoknál hasznos szolgálatot tesz majd, de az is lehet, hogy a vidámpark szórakoztató személyzetéhez igazol majd át.

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése