1 Tesók: 4982 vs 5770

A múlt heti vis maior-jellegű Tesók-hiány után itt a folytatás, s most a változatosság kedvéért épületekkel jelentkezem. Gondoltam, nem szimpla házikókkal, hanem valami karakteresebbel kellene foglalkozni, így gondolkodóba estem. A nagy agymunka eredménye a következő lett, némi csavarral dolgozva az ügyön: mivel ma van a Vasember 3 bemutatója a mozikban, Tony Stark pedig mind magán-, mind szuperhős-életében mellkasi világítással működik, jött az ötlet: világítótorony. Külön szerencsés, hogy ez utóbbiakban is fellelhető Iron Man jellegzetes pirosa, így a kapocs még konkrétabb (vagy mondvacsináltabb, de ez most mindegy)

Patriknak még rádiója is van, a Creator-sirály viszont király
Két nagyon eltérő vonalból szemezgetek ma, a móka kedvéért. Az egyik az ősdebil Spongyabob Kockanadrág – immáron megszűnt – témájából érkezett 2007-ből, a 4982 Mrs. Puff's Boating School című, a tornyon kívül számos egyebet is felvonultató készletből való, míg a másik a napjaink alternatív lehetőségeit adó Creator vonal jellegzetes darabja, a 2011 évi 5770 Lighthouse Island nevezetű, mely épített sirályokkal szerez vidám perceket a vele foglalkozónak.

elég magától értetődő melyik honnan jött...
A számos fárosz, melyet a LEGO hivatalos készleteiben, üzleteinek alkalmi építkezéseiben, és tasakos kivitelű szóróanyagában is megörökített, gyakorta kapott piros-fehér színezést, a láthatóság magasabb fokának elérése jegyében, így javaslom, erre készüljön fel, ki tovább mer olvasni.

Bobi-szivacs tornya csak félmetszet-félnézetben áll rendelkezésre
Kezdjük hát a fentiek fényében a mai tesósági jellemzők felderítését, ami nem merül ki a piros-fehér pingálásban. Rögtön itt van egy – a világítótornyokra elég jellemzőnek, ám a legóra nézvést már kevésbé magától értetődőnek mondható – jellemző: mindkét torony tartalmaz görbe elemeket, méghozzá szép számban. Az öregebb darab ugyan az egyszerűség kedvéért félhengeres kivitelű, a másiknak pedig csak a sarkai gömbölyítettek, ám tagadhatatlan a rokoni vonás.

jól áll nekik a görbe elemek serege - mindenesetre...
Ívekről szót ejtvén elkerülhetetlen egy még szorosabb Tesó-jellemző felfedése, méghozzá a tetőket képező óriási, 8x8 méretű radartányérok képében.

bal oldalt a korláton ott figyel egy távcső...
Kalandozzunk el kissé a túlságosan egyértelmű vonásoktól, s szemléljük meg a tornyok szívét-lelkét, az irányfényt adó szerkentyűt. A Csillag Patrik által üzemeltetett épület eme szerkezete két reflektorból áll, s a sárga üveg alkalmazásával a sárga fényt kívánták szimulálni. A Creator tornyának ezzel szemben egy valódi sárga fényforrása van (hoppá, Tesó-szín!), s egy körbeforgatható (megint Tesók), matricázott tető elemekből épült tükör intézi eme fény körbe-körbe tekerődzését.

metálezüst radartányérok adják a reflektorok tükreit...

...itt meg matricával van dolgunk, és valódi fénnyel!
A sárga üvegelem, mint tesósági vonatkozás, még egy helyen feltűnik az ifjabb épületen, újabb erősítést adva az eddigi kapcsokhoz.

ugye megvan bal oldalt is?
Egy röpke pillantást vethetünk a tornyok belsejébe is, midőn is megállapíthatjuk, újabb bizonyíték került elő, mely alapján Tesók ezek, hiszen nem feledték el a tervezők a csúcsba kapaszkodás lehetőségét biztosító létrák behelyezését. A Bobec-sorozatú világítótorony – az egész épületre jellemző nagyelemes építkezés vonulatát követve – egybeöntött hágcsóval rendelkezik, míg az Advanced Build-ként aposztrofált címlapmodell – szintén az egész építményre jellemző – épített tyúklétra boldog tulajdonosa.


Méreteiket tekintve ugyan nem nevezhetők szorosan vett Tesóknak, ám elég közeli dimenzionális paraméterekkel bírnak ahhoz, hogy a rokonságnak legfeljebb a foka legyen megkérdőjelezhető.

Vigyük be az utolsó ütéseket is eme párosnak, s így felfedezhetjük azt, ami nem egyértelmű az első pillanatokban, viszont annál inkább Tesókká teszi a két építményt. Ez pedig nem más, mint az ablakok által is jelzett 2 azaz kettő szint, plusz a forgófény által elfoglalt, körbeüvegezett felső traktus jelenléte.


Kis kitérőként vessük szemeinket a műszaki felügyeletet némi korlátozással ellátó személyzetre, kik az égegyadta világon semmi hasonlóságot nem mutatnak, ám minifig alapra épültek, így belepillanthatunk titokzatos korpuszukba, s megjegyzéseket fűzhetünk a talált dolgokhoz. Tessék:

elég nehéz közös nevezőt találni...
"Nagyon zsír, tesókám, ezzel jól ráijesztek a haverokra!"
horizontális/vertikális LEGO felirat a pöckök között
fejformához illeszkedő, egyben anyagtakarékosságra törekedő nyílások
kissé szűkebb felhasítás a Creator-emberke felsőtestében
Visszatérve magához az épülethez, még néhány, nem említett momentum, csak röviden:

íves ajtók - jóllehet Patrik tornyán csak matricával jelölve
szűkös berendezés itt...
...és itt is (így is Tesók ezek, na!)
S hogy ne maradjunk kérdés nélkül:
  • Van valaki az éterben, aki meg van veszve Spongyabobért, esetleg viszket tőle, és ha utánadobnák, akkor is elugorna? 
  • Eltekintve az általam nem kedvelt erőteljes matricázástól, van játék-létjogosultsága ekkora panelekből építkezni? 
  • Én lettem túl advanced, vagy manapság tényleg ilyen egy Creator “Advanced Build"?

1 megjegyzés:

  1. Spongyabob nekem annyira nem jön be, de nyilván van fiatalabb korosztály aki rágyógyul a képernyőre, ha éppen az megy. Nekik nyilván külön értékkel bír, hogy eljátszhatnak a figurákkal saját mesét, a haladók meg stopmotion youtube videóval örvendeztethetik meg az osztálytársaikat.

    A nagy panel sajnos kényszerlépés a Lego-tól, és valamennyire igazuk van, főleg ha licenc témát nézel. Sok gyerek nem építkezni akar, csak játszani az adott témában, nekik jó ha mielőbb túl van a dolgon és/vagy hamar sikerélményt kap mert egyszerűen összerakható a készlet.

    A creator a sima készletekhez képest (pont az előző gondolatmenetet folytatva) advanced, főleg az alternatívák jelenléte (és horrible dictu lehetséges MOC-ok nagy száma) miatt. Azt látom, hogy a creatorra inkább AFOL-ok mozdulnak rá, ha rákeresel külön irány egy-egy creator készletre minél több alternatívát építeni. Ha úgy vesszük, akkor az "advanced" lett a régi igazi HÁTOLDALI :) Legózás folytatása. Az előzőekben taglaltaknak megfelelően ezt én sajnálom is, de meg is értem. Ahogy sok mindenben az életben, itt is meg kell kérdezni magadtól, hogy miért Lego-zol (nyilván nem neked, hanem ha gyerek vagy): maga az építés, a játék, vagy licencelt témákkal való babázás, gyűjtés stb.

    VálaszTörlés