0 Végigjátszás (alternatívákkal): 6926 Mobile Recovery Vehicle - 2. rész

Aki nem tudja, mi fán/bolygón terem az Egyszemélyes Ellenpólus Meghajtású Multilokátoros Mélységi Elemző Egység, annak mindenképpen ajánlott elolvasni a 6926-os végigjátszás folytatását.
 

Alternatívák - folytatás

A D-modell a felszíni mintabetakarító szép példányát mutatja be a doboz hátulján, jobb alul. Ez is kétmodulos modell, egy földi és egy röpképes szerkentyűt felvonultatva.

Kép alapján is viszonylag egyértelmű és lineáris volt az építkezés, így először a kerekes valamit dobtam össze. A markolókanalat az eddig kabinfedélként bemutatkozó elem adja, fordított állásban a helyére pattintva.


Akár leeresztett, akár felemelt állapotban stabil, 27 év után is!


Ezen nem változtat az sem, ha néhány borzalmasan nehéz minta is benne rakoncátlankodik.


A gyanútlan szemlélőt elsőre megtéveszthetik a kabin tetején árválkodó piros fények, melyek egyszerű veszélyjelző funkcióval bírnak, nem pedig valamiféle szupertitkos lézerek.


Ha már jelzőfény, akkor vegyük szemügyre az előzőnél kissé nagyobb sikló leszállóhelyét is a bányászegység hátuljában, ahol is sárga nyilak és jelzőfények/bóják adnak vizuális támogatást a suhanóeszköz pilótájának a landoláshoz.


A légi egység vezérlőpanelje szinte egy-az-egyben a bázishoz járó alap-siklóéval megegyező, azonban egyértelműen szélesebb körűen használható, mint elődje, hiszen más a hajó felépítése, hajtómű-rendszere, egész kisugárzása. Továbbra is ragaszkodunk azonban az egyszemélyes kivitelhez.



Végül dokkolva a siklót...


Az LCS International prospektusának idevágó passzusa szerint:
"Felderített lelőhelyek részletes elemzéséhez elengedhetetlenül szükségesek a felszíni feltárást végző egységek, melyeknek önvédelmi funkciókkal gazdagon felvértezett példányát most ingyenes all-terrain multisiklóval ajánljuk, így adva maximális funkcionalitást a maximális biztonsághoz. A bányász-bázis összeköttetést biztosító sikló raktere a leszállóvá alakított csatlakozó felületről biztonságosan, környezetfüggetlenül tölthető, hisz a multisikló önterülő védőtere szabadon átjárható a közös kommunikációs rendszeren üzemelő bányászegység felől, a zavaró környezeti tényezők teljes kizárása mellett. A védőtér teljesen feltöltött energiaforrások mellett 1 hónapra elegendő a létfenntartó rendszerek biztonságos működtetéséhez, de kézifegyveres támadás esetén 24 óra, komolyabb ellenséges aktivitás esetén pedig annak intenzitásától függően 10 perc – 2 óra kitartást biztosít. Komoly pozitívum a védőtér önterülő képessége, mely a bányászegység védőmezejével képes egybeolvadni fizikai kontaktus esetén, s annak jóval nagyobb energiatartalékaira támaszkodva a fenti értékek sokszorosát képes tartani. Ezt kombinálva a felszíni egység kis mérete mellett is jelentős tűzerejével, hatékony ellenálló mozgó központ alakítható ki bármely ellenséges környezetben. Turbólézer, ionágyú és gravitációs csapásmérő tartozik a deLuxe modellhez, melyek a legkülönlegesebb elvárásoknak is megfelelnek.”

Végül elérkeztünk az utolsó lefotózott almodellhez (ha jól számolom, az E jelűhöz), mely annyira kicsiny képen jelenik meg, hogy sok ötölés-hatolás vette kezdetét, amikor nekivágtam. E doboz jó szokásához híven újfent egy guruló és egy röpképes szerkezet lesz jussunk most is, azonban micsoda fantasztikus ötlettel megtűzdelve! A kerekek elhelyezésével a LEGO elérte, hogy bármely terepen biztosított a hárompont alátámasztás még a független felfüggesztés híján is, így varázsolva mindenjárót egy négykerekűből.


A szöszölésnek, és a képzelőerő-csiszolásnak hála, bizonyos részeket többször átépítettem, finomítottam, míg a kellő fazont és stabilitást nem sikerült elérnem.



A terepjáró egy spéci műszerekkel vastagon felszerelt járgány, laborkupolával, detektorokkal, bányászlézerekkel, meg amit csak akarunk.


A mini sikló egy embert tud szállítani felderítő útjára, de akár vezető nélkül is elboldogul drón-üzemmódban.


Tekintsük meg őket együtt is...

Személyzetre várva...


... és bevetés közben
 
S most lássuk, mit ír róla sokat forgatott prospektusunk:
“A bolygók mélye óriási kincseket rejt sokszor oly módon, melyet hagyományos kutató és felderítő egységeink nem képesek feltárni a beruházó számára. Ezért fejlesztettük ki precíziós, első osztályba sorolt siklónkat, az Egyszemélyes Ellenpólus Meghajtású Multilokátoros Mélységi Elemző Egységet (EEMMMEE), mely fejlett gravitációs modulátorát és egyéb, szabadalmazott technológiáinkat alkalmazva félbolygó-mélységig képes valósidejű rétegelemzésre, s egyes elemek nagy pontosságú mélységdetektálására az elemszám gyökével egyenlő, másodpercben meghatározott időtartam alatt. Önterülő védőtere azonos a full-extrás bányászmodulhoz járó siklóéval. A vele együtt árusított több éltű terepjáró felderítő eszköz nagy mélységű precíziós felderítésre és gravitációs bányászatra kialakított gép, a legfejlettebb szelektív bányász sugarakat előállítani képes mikroreaktorokkal, és a minimális önvédelemhez szükséges védőpajzs-generátorral, melynek meghajtását a fogadó bolygó teljes magenergia-tartalékáig képes biztosítani, így gyakorlatilag csak a bolygóval együtt lehet megsemmisíteni.”

Értékelés

Ötlet: 4/5
A javarészt kis űrsiklókat és buggykat felvonultató minik, valamint a hatalmas cirkálókat és nyálcsordító állomásokat megvalósító giga-készletek közötti harmonikus középbe gyönyörűen illeszkedő darabról van szó, ötletes a moduláris, agyonalternatívázható összetétel, és számomra jobban tetszik, mint a '84-es lelki tesó, a 6928 Uranium Search Vehicle. Mindezekkel együtt sem kiemelkedő darab, ezért csak négyes.

Alternatívák: 4/5
A beleálmodásokkal minden alternatívával elégedett vagyok, különösen, mert mindegyik atomstabil, jól kezelhető még így 2,5 évtizeddel később is.
Az interplanetáris cirkálónak elkeresztelt B-modell a maxikedvencem, így gondolkodás nélkül maximalizálom: 5
A felszíni bázist/központot megvalósító C-modell szerény személyemnek kevésbé tetszetős megoldásokat vonultat fel, ráadásul még vagy tíz doboz LEGO kellene, hogy életképes méretet öltsön, így sajnos lehúzom a pontjait: 3
D-modellünk inkább tűnik hagyományos munkagépből űrbányásszá avanzsált szerkezetnek, mintsem eredeti ötletnek, de a siklóval képzett összhangja mégis megragadott, csakúgy mint általános masszívsága, így: 4
Végül, de nem utolsó sorban itt van az agyalós E-modell, melynek már a megvalósítása is jó mulatság volt, tetszik a szokásoktól elrugaszkodott fazonja, a kutató elhelyezése a földi egységben, és még a sikló is jópofa: 4,5
A 4,125-ös átlag fél pontra kerekítve négy.

Kockák és doboz: 4,5/5
Mivel a doboz nem tudom, merre rejtezik, így csak emlékezetből, és a hivatkozott kép alapján nyilatkozom, hogy ehhez a szetthez tökéletes választás volt. A kockaszámot tekintve a 140 elem nem eget verő, de micsoda jó darabok vannak itt kérem szépen. Minden egyes elem ezerszeresen is felhasználható, jó általános és Space alapot biztosít. Nincs panel, és egyéb spéci gigaelem, ami jó (nekem legalábbis). Nincsen matrica, viszont ami kell, az festett, tehát duplaplusz. A két zűrhajóst is itt veszem figyelembe. Két fő CS minifig, mindkettő sárga, ami a kék járművekhez ideális. Minifig szempontból tehát részemről megfelelő a szett. Fél pont mínuszt hagyok a kis kockaszám miatt, de akár ötös is lehetne.

Továbbgondolhatóság: 5/5
Most csak visszagondolva, hogy ifjonti hévvel miket alkottam ebből a készletből, 5,5 pontot érdemelne, de egyelőre matematikailag korrekt maradok.

Élmény/játszhatóság: 4,5/5
A rengeteg alternatíva, az óriási stabilitás, ami az egészet jellemzi, és a széles körű modularitás mind-mind a játszhatóságot erősítik, az élmény kisebb megrendüléseit pedig, amit az egyszer-egyszer hiányzó harmadik űrhajós távolléte okoz, igyekszik befoltozni a képzelet – többnyire sikerrel.

Összegzés: 22/25
Személyes érintettségem talán felülpontozta ezt a szettet (is), de sebaj, a leírást végigszenvedők maguk is belőhették a szubjektív skálájukon, milyen készlettel is birkóztunk meg ma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése