0 Ádvent Heartlake City-ben 6. nap



Mikulás napja ez, s mint ilyen, a hatos jelű ablak fogja rejteni a mai kincset. Hol is rejtőzik ez a becsali szám? A karácsonyfa bal alsó traktusában, a szöszi feje búbja fölött.



Amint kipattintottuk az ablakot, könnyed sóhaj szakadhat fel belőlünk, hiszen a kis rajzról nyilvánvaló a Mikulás-gúnyás szereplő színre lépése. Aki nem ismeri a heartlake-i viszonyokat, csak nehezen jön rá, hogy Christina az, csupa pirosba öltözve, mi viszont most már ennek az elengedhetetlenül fontos és számottevő információhalmaznak a birtokában folytathatjuk tevékenykedésünket.


A darabokat a már ismert puha, lehegesztett nejlonzacskó rejti.


Az alkatrészek száma – kevésbé meglepő módon – 4, csakúgy mint elsején, Olivia esetében.
Csakúgy, mint barátnője esetében, először most is a leányzó fejét szemléljük meg. Mosolygós tekintettel találjuk magunkat szemközt, méghozzá az Oliviáéval megegyező szempilla és szemöldök körítése mellett, azonban őkelme sötétzöld írisszel büszkélkedhet, amihez azért még mindig jól megy a pink/magenta rúzs. A hajzat Christinánál szőke, hátul egy fonott copffal megfogva a dús loboncot.


Az öltözék ugyan piros, viszont Friends-es fazonban nyomul, így értékes tapasztalatokat szerezhetünk, ha áttekintjük. Afelső egyértelműen egy piros pulcsi, csodás Télapó-pöszmösz gallérral, és egy kis megelőlegzett karácsonyfás dísszel az elején. A hópihe-imitáció már csak hab a tortán. Derékon alul egyszerűsödik a helyzet: szimpla piros szoknya, piros harisnya, és pihe-puha fehér béléssel egy fekete csízma zárja a képet.


Egy ügyes húzással állítsuk hát össze a Mikulás-álcás lányt, s máris bekapcsolódhat Heatrlake City téli vérkeringésébe.




Szubjektív értékelésem: 4,5/5 – nagyon idevágó, és egyedi ruházat. A fél pont mínusz szőrös szívem hozadéka, mivel zavar a szőke hajválasztás, egyébiránt 5-öt érdemel.

Minitörténet:
Olivia már alig várta, hogy ennyi sok friss havas élmény után összefusson kedves barátnőjével, Christinával. Hatalmas volt a meglepetése, amikor a hóesésben felé tartó – egyébiránt Mikulásnak hitt – személy a közelébe ért, s őt látta meg az ősz szakállas figura helyett. Christina öröme sem volt kisebb, s nagy vidáman üdvözölték egymást. Nem volt hát más hátra, Olivia előkapta szánját és sífelszerelését, s máris belefeledkeztek a havas játszadozásba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése