0 Ádvent Heartlake City-ben 24. nap


Először is: Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Mint minden adventi naptárnak, így ennek is ma lesz vége, s a LEGO úgy találta jónak, ha ezt azzal is jelzi, hogy a jobb alsó, képileg legjelentéktelenebb részbe száműzi eme nevezetes ablakot. Szokás a 24. rekeszt nagyobbra készíteni, s abba valami különlegesebb dolgot rejteni, ám ebben a naptárban kaptunk már pofont eleget, így ne agyaljunk előre.

Kibontván a gerendaház belsejében rejlő ajtót, egy mini szépségsarkot pillanthatunk meg. Hát, ha nem is karácsonyi vonzat, de ez legalább Friends. Csoda egy frizura az a parókaféleség, de sajna a Szépségszalonban dettó ilyet adtak, így nem csillagászati az értéke, bár kúlságán sem csökkent.


Hiába minden, ma is csörgős a zacskó.


12 elem pottyan ki ma is a tasakból, javarészt Friends színhatásnak örvendezve.


Pofás kis építmény kerekedik egy negyed perc alatt a javarészt gömbölyded darabokból, az egyetlen csupaszeglet kocka pedig csillámmal díszített pink üveg, tehát valószínűleg valami parfümös jószághoz van benne szerencsénk. Tartalék mára nem jutott, pedig 4-5 extra-ruhás minifig még nagyon elkélt volna.



Szubjektív értékelésem: 4,5/5 – Advent utolsó napjára nem elég jelentős (ezért a levonás), de nekem egyénileg tetszik, jó lesz berendezésnek a továbbiakban, és teljesen a lányos témába vág, a paróka pedig szuperplusz. Talán csak a két csajszi ruházata üti, de a hajuk semmiképp.

Minitörténet:
Eljött hát a várva-várt nap, nincs miért tovább várakozni. A lányok, egymást buzdítva bontották ki kisorsolt csomagjaikat, csak azért, hogy utána összerakják a két ajándékot egy pazar asztalkává, melyen parókatartó fej, egy elképesztő fekete műhaj, és két márkás parfüm kapott helyet. A csajok persze nem tudták megállni, s egyből vidámkodni kezdtek az illatszerekkel, úgyhogy a fél város könnyen kiszagolhatta, merre járnak épp.


Nem kerülte el figyelmüket a későbbi eszement bohóckodást ígérő paróka jelenléte sem, így Olivia – mivel gyorsabban kapcsolt barátnőjénél – gyorsan fel is próbálta azt. Először csak az érzést figyelte, hogy hogyan omlik a nyakába/vállára az idegenhaj, majd Christinának is megmutatta, hogy fest.


Christina persze szintén ki akarta próbálni, mert nagyon tetszett neki, ahogy a barátnője viselte, s amikor felöltötte, megfogadta, hogy szereznek még egyet a szépségszalonban, hogy egyszerre is be tudjanak öltözni, ha úgy hozná kedvük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése