0 Ádvent Heartlake City-ben 20. nap

Vége hát a második dekádnak is, és igen erősen fogynak a még zárt ablakok. Ennek megfelelően gyorsan nyissuk ki a 20-as számmal jelzettet, ami a gerendaház bal oldalán, alul található.


A művelet elvégzését követően szemügyre vehetjük a karácsonyi témától való újabb elrugaszkodás ragyogó példáját némi hóval borított, dúsan virágzó izé képében.


Semmi védendő cucc nincs benne, így megint csörög a zacskó.


Vitaalapot képezhetne a kihulló darabok száma, így én egy gyors huszárvágással azt mondom, 8 darabról van szó. Ebből egy 3-leveles valami, 2 virágszár, egy készlet (4 db-os) piros virág, 3 fehér pötty és egy 2x3 zöld lap. A Friends-készleteknél már tapasztaltuk: kevés a szirom a szárakhoz, vagy egy szár is tartalék.


Az építmény gyorsan elkészül, és egyből kitűnik, hogy a második lehetőség volt az igaz: van tartalékba egy szirom, egy szár, és egy hógolyó.


Szubjektív értékelésem: 3/5 – Nagyon felemás az egész. Vonzó darabok, tetszetős kivitel, a LEGO örök nyarába nagyon menne, de sílécek, szánok és hóember mellé húzós ügy. Kis képzelőerővel persze oda is benyomható, de az értékelésnél ezt eddig sem vettem figyelembe.

Minitörténet:
Heartlake City fura klímája érdekes történések szemtanújává tett már sok helyi lakost, és idelátogató turistát. Így történt ez ezen a télen is, hiszen még épp csak elkezdődött a havas évszak, s a normálisan csak tél végén virágzásnak induló pirosló hunyor itt már teljes virágpompával gyönyörködteti a szerencsés szemlélődőt. Külön érdekesség, hogy ez a védett növény a legfurább helyeken képes felütni a fejét. Meg is lepődtek a lányok rendesen, amikor a régi kandelábertől nem messze egy csodálatos példányra bukkantak.


Christinának eszébe ötlött egy helyi fantazmagóriaként számon tartott mese a hunyorról, s arról, hogy fiatalok által meghagyott, még ki nem hűlt kakaóval öntözve a virág még fantasztikusabb látványt produkál. Oliviát nem volt nehéz meggyőznie a kísérlet mihamarabbi végrehajtását illetően, s most már csak idő kérdése, hogy a hiedelem valóságalapját erősíti vagy cáfolja a masszív kis virág.


l 0. nap, 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6.nap, 7. nap, 8. nap, 9. nap, 10. nap, 11. nap, 12. nap, 13. nap, 14. nap, 15. nap, 16. nap, 17. nap, 18. nap, 19. nap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése