7 LDD vonat széria: M63 "Gyík"

Nagy LDD projektben vagyok, mellékesen, kis kikapcsolódásként visszatértem egy rövid időre a vonatokhoz. Jelen mozdonnyal párhuzamosan készülőben van pár vasúti személy- és teherkocsi, kicsit túlvállaltam magam.
M63-as. Ritka jószág, furcsa kinézettel, ránézésre egy M41 "Csörgő" és M62 "Szergej" keveréke. Tervezése ennek megfelelően a kettő ötvözete, építése az előbbiek ismeretében nem egy ördöngősség. Necces rész a szélvédő és a fölötte lévő tető szintbe és valamennyire élethű megoldása volt, a szellőzők és az oldalsó szürke elemek mellett. Próbáltam a frontjára több megoldást kieszelni, ablakos elemmel és anélkül, de valahol mindegyikben találtam valami furcsát. Maradt az üveg nélküli verzió, ez tűnt a leghitelesebb formának. Kinézetre tetszetős a majd 1500 elemből álló jószág, szép nagy lenne megépítve, még a szergejnél is hosszabbra sikerült (eredetileg is méretesebb).









A társakkal együtt, kicsit másképpen

Mazsola eltörpül a többi mellett


7 megjegyzés:

  1. Kicsit furcsa, a 8 stud szélesség ellenére keskenynek látszik, valószínűleg inkább magas. Egyébként megint csak szép lett.
    Érdekes ötlet, hogy ezt meg átmeneti festésben csináltad meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan magas, mint a szergej. A keskenysége valószínűleg abból adódik, hogy az eleje csapott, és az ablakok is alacsonyabbak. Furcsa ez a lejtés az tetőn, de így akarták a tervezők, ezt követni kell :-)
      Két verziót csináltam, aztán véletlenül a piros tetőset bannoltam és maradt ez a szürke verzió. Találtam képet, amin az újabb verzió szerepel szürke tetővel, de tény, hogy a piros lenne az igazi a többségi előfordulás szerint. Viszont így kicsit érdekesebb, és talán a magasság-szélesség látványt is kicsit befolyásolja.

      Törlés
  2. Ismét szép példány lett, gratulálok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Szívesen nézegetnék én is vasutas alkotásokat, de alig vannak. Aki talál a neten, írja már meg nekünk! Legjobb lenne, ha készítene más is, titkon reménykedem abban, hogy kedvet csinálok hozzá :-)

      Törlés
  3. Részemről kedv az lenne, csak suli és meló mellett sajnos idő nem jut mostanában semmire, erre meg főleg nem, mert ehhez nyugalom és sok idő kellene...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Furcsa dolog ez. Amikor elkezdtem, sokáig szüttyögtem, megtalálni, kigondolni, berakosgatni, satöbbi. Aztán idővel javulnak az idők, fejben oldod meg a neccesebb részeket és szinte készen kiköpi a rendszer. Persze az alternatívák mindig kihívást jelentenek, de maga az elképzelés és megvalósítása nagyon jó agymunka. És kikapcsol, teljesen, néha úgy belefeledkezem, hogy nem tűnik fel, mennyit ültem a gép előtt :-) Maga az építés amúgy gyors, ha megvan a koncepció.

      Törlés
  4. Szia!

    A csörgő terveit megkaphatnám,mert már nagyon megszeretnék épìteni egy magyar és valóságos mozdonyt.

    VálaszTörlés