4 Végigjátszás: 7097 A Troll hegyi erődje

Ez alkalommal egy kedves olvasónk, Ferenc által végigjátszott készletet mutatunk be nektek, a 2009-ben, Castle téma Fantasy Era altémájában megjelent 7097-es  A Troll hegyi erődje névre hallgatót. A témaválasztásnak külön örültem, mivel a tőlem igencsak messze álló Castle/Kingdom vonal egy darabjáról írt. Készletem soha nem is volt ebből, és nem tudom, lesz-e valaha. Köszönjük a beszámolót!

Hogyan jutottam a készlethez? A munkahelyemnek köszönhetően évente többször utazhatok Németországba.  Ilyen utazások előtt átnézem az általam ismert nagyobb német áruházak legókínálatait (nyár végén Sonderverkauf – nagy nyári szél). Mit csinál a magyar, ha AKCIÓT lát? Kettő akció nagyon megütötte a szememet. Egyik a 8864-es Rombolás sivataga volt (89,90 EUR-ról 49,99 EUR-ra) a másik pedig ez a készlet (99,90 EUR-ról 49,90 EUR-ra). Az új Kingdoms készletek is átszámítva picivel kevesebbe kerültek, mint itthon. A World Racers témakörből valahogy ez a kamion a gyermekkorom jóféle amcsi rajzfilmjeit idézte, azért tetszett meg. Azonban ebből már nem volt nekik egy darab se. Jobb is, mert valójában az orkokat szeretem (Warhammer 40K miatt főleg – online és offline is). Szóval megvettem 50 gyuriért. Probléma: a hatalmas dobozt hogy rakom be a táskámba. Összehajtsam valahogy? De akkor viseletes lesz. Kibontsam még a hotelban? De akkor otthon nincs a régi karácsonyokat idéző meglepetés hangulat. Mindkét kolléganőm bőröndje tele lett a hazaút előtt, ez az opció elvetve. Így bepakoltam a nagy sporttáskába az összes ruhámat. Elővettem a hátizsákom és abba beletettem a 9 zacskót (tehát ki kellett bontanom a dobozt). A ruhákra rátettem a gondosan zárt hátizsákot, erre pedig ráhajtogattam a dobozt, hogy védje oldalról és felülről is. Innentől a légitársaság csomagszállítóira és a nagy legóistenekre bíztam magam és jól tettem.

via Brickset

A 844 elem és a 10 minifig 9 számozott zacskóban lapult, emellett a két troll külön számozatlan zacskóban kapott helyet. Két összeállítási útmutató kellett az erődítmény felépítéséhez. A doboz, ahogy írtam, hatalmas. A dobozfedélen lévő kép szerintem nem mutatja, hogy a vár mekkora és milyen sokrétűen csatlakoztatható.

A zacskókat nem borítottam össze. Van egy 9 hónapos kisfiam, amíg alszik vagy egyedül játszik, addig nekem is van időm. Nagy bogarászásokra, válogatásra nincs időm, úgyhogy a szombat reggeli és délelőtti alvások alkalmával (kb. 2 óra összesen) történt meg a speedépítés. Ahogy általában, itt is először a figurákat rakjuk össze.
Crow Knight "csupaszon"
Crow Knight felfegyverezve
Az elbűvölő asszony
A kapu megépítése a következő lépés. Nagyon tetszik az egyszerű, de nagyszerű csontvázfej elem, ami a kapu tetejét díszíti.
A nyitható, zárható, összetákolt fakapu hatását nagyon jól kitalálták a tervezők. Egy-egy plate keresztbe rakásával olyan érzésünk támadhat, hogy ezt tényleg az orkok ácsolták volna oda százas szeggel.

Ezután a két oldalsó, katapultos védőbástya a következő lépés, majd a vár két oldalsó falát kell megépítenünk.

Katapultos bástya nyitva

Katapultos bástya zárva
Vár oldalsó fala
Oldalvárfal hátulról

Az utolsó lépés az ork sámánkirálynő tornya inkluzíve labor, ami egyben a Crown Knight király várbörtöne is.

Az elragadó asszony tornya

A börtön
Börtönajtó
"Boszorkánykonyha"

Csak most a végigjátszás írása közben, a brickset.com-ot böngészve látom, hogy itt tényleg királynőről van szó. A csókos szája miatt és a lógó ciciket is látni a minifigen. Egyébként ork tanulmányaim szerint ezek a lények spórákkal szaporodnak, tehát az eddigi ork irodalomban ezért nem volt egy csodálatos zöldbőrű asszony sem. A LEGO ezt megoldotta. Helyes.

Munka közben
Az erőd teljes pompájában.




via gumtree.com
A doboz hátoldalán akciódús jelenetet és három alternatív modellt találunk, amelyeket talán érdemes lett volna jobban kiemelni. (via eurobrickses végigjátszás)

 Az elsuvasztott B-modellek, amik nálam verik az alapverziót.


 A C-verzió megépítve. Ez nekem jobban tetszik, mint az eredeti - Rékocs.


Értékelés

Minifigek: 4/5. 8 minifig és két troll meg egy ló kék fejvédővel (illetve egy fekete pók és denevér). 3 Crown Knight (buzogány, pajzs, pika) próbálja megmenteni királyukat (korona, mellvért), aki ugyebár a börtönben csücsül. Ezen lehetetlen és öngyilkos küldetést szeretné megakadályozni a két troll (egy zöld és egy barna – mindkettő óriás bunkósbottal, nincs rá jobb szó), két ork harcos (nagy ork karddal), az ork király személyesen (barna királyi sisak és lyukas, használt palást) és kedves felesége a sámánkirálynő (barna jedicsuklya, palást, és varázsbot UV-zöld sugárral). Talán még egy vagy két vállalkozó szellemű katona belefért volna a halálmisszióba. A két trollt kicsit idétlennek találom, persze nem én vagyok a célcsoport. A status quo-t igyekeztem helyreállítani a 7078-as készlet figuráival.
Kockák: 4/5. Aki bármilyen középkori témát szeretne feldolgozni, annak jól jöhet a sok szürke, barna elem, illetve a várpanelek.
Játékélmény: 3,5/5. Ez fura kritérium. Persze, hogy élvezet összerakni, elvégre ezért vettem. Az azonos várrészeket talán még variálhatták volna, hogy ne csak a tükörképei legyenek egymásnak. Moduláris az építmény, így nagyon sok variációban összerakható, mozgatható. Kétemberes játék: rosszak jók ellen, orkok vs embrek stb. Igaz apa-fia játék (nekem majd kb. 4-5 év múlva).
Ár: 1/5. Ugye nem szabad abból kiindulni, hogy milyen akcióban vettem a készletet, tehát marha drága. Se 100 EUR-ót, se cirka 30.000 HUF-ot nem adnék érte. Szeretem a középkori készleteket, azonban az eredeti ára nekem elég sok. Ha beszámítom a buszjegyek árát, amivel Düsseldorf egyik "kerületből" beutaztam a városba, akkor is átszámolva 14.443 HUF-ra jön ki a készlet ára, ami ugye kamionról leesett ár. Láttam a vaterán a készletben kapható figurákat egyenként is eladásra kínálják - nos, megkérik az árukat az biztos. A méltóságos ork királyi pár mindkét tagja csak ebben a készletben szerepel, ugyanúgy a Crown Knight-ok királya is, illetve a két troll is egyedi: a vállukon lévő tetkók miatt.
A hivatalos magyar LEGO-áruházban 35 072 HUF; e-bay-en használtan 80 USD-től a csillagos égig.
Összesen: 3,5/5 (14/20). Szép, különleges, jól játszható, más hasonló készletekkel jól integrálható és drága szett.

Ajánlott szakirodalom:
A készlet első és második  prototípusa.
Az első tetoválást viselő minifig.
Egyéb publikus orkjaim facebook galériája (nem kell hozzá facebook regisztráció).
Másik készletbeszámoló a eurobricks.com-on.

4 megjegyzés:

  1. Jó végigjátszás :) Jelen pillanatban ez a kedvenc témám, de nem tudom magam rávenni arra, hogy beszerezzem ezt a készletet. Horrorisztikusan túlárazott és az exkluzív figurák (király, sámán, tetovált trollok) kivételével semmi extra nincsen benne.
    Ami megdöbbentő: az alternatív építmények sokkal jobbak, mint az eredeti, a prototípusok (főleg az "A" jelű)pedig olyan szinten verik bármelyiket, hogy az valami hihetetlen.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a publikálást! Nagyon jólesett, hogy kitetted.
    Azóta voltam még párszor Düsseldorfban és a World Racers-es készlet is megvan.
    Ezt a hegyi erődöt sajnos eladtam már, de most tiszta ideg vagyok, és nagyon hiányzik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha van időd és kedved, akkor írhatnál az említett World Racers-es készletről is: az a kamion tényleg elég komoly :)

      Törlés
    2. Rendben. Lehet, hogy nekidurálom magam.
      Sőt: van egy jobb ötletem. Szétszedem és újra összerakom.
      A történet eleje nagyjából ugyanaz lesz: Düsseldorf, nagyáruház, sale, nagy táskába tuszkolás...

      Törlés